Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A nyolcaddöntőben búcsúzott Fucsovics

| 2019. 05. 22. | 16:02:00
A nyíregyházi teniszező legközelebb a Roland Garroson szerepel.
A nyolcaddöntőben búcsúzott Fucsovics
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A címvédő Fucsovics Márton első mérkőzésén, a nyolcaddöntőben kiesett az 525 ezer euró (171,2 millió forint) összdíjazású genfi salakpályás férfi tenisztornán.

A világranglistán 38. játékos – a viadal negyedik kiemeltje – erőnyerőként nem lépett pályára a nyitókörben, május 22-én pedig az argentin Federico Delbonisszal találkozott.

A 84. helyen álló dél-amerikai előzőleg a selejtezőből érkezett bolgár Grigor Dimitrovot (47.) búcsúztatta.

Első meccsük rosszul indult Fucsovics számára, ugyanis ellenfele kétszer is elvette az adogatását, és 20 perc elteltével már 4:0-ra vezetett. Az MTK teniszezője 2:5-nél a hatodik bréklabdáját már kihasználta, majd 3:5-nél játszmalabdát hárított. A balkezes argentin ezután viszont már kiszerválta a szettet, amely 46 percig tartott.

A folytatásban a 27 éves Fucsovics 1:1-nél hetedik kettős hibájával elbukta az adogatását, majd Delbonis – aki salakon már Roger Federert is megverte – meg sem állt 5:1-ig. Ezt követően a nyíregyháziak büszkesége már csak egy gémet tudott hozni, a találkozó 1 óra 15 percig tartott.    

A magyar játékos így egyesben címvédőként nyert mérkőzés nélkül távozik Genfből, és legközelebb a vasárnap kezdődő Roland Garroson szerepel. Fucsovics 15 óra körül párosban is pályára lép a japán Daniel Taro oldalán.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés