12 év után a tengerparton fogták el a miskolci D. Andreát
![12 év után a tengerparton fogták el a miskolci D. Andreát](https://civishir.hu:10013/media/b869940e-784c-43a8-be33-3f304a675afa.jpg?size=850)
A Dominikai Köztársaság La Altagracia tartományában, Punta Canán, a tengerparti üdülőtelepen, Bávarón a helyi rendőrség elfogta az egyik legkeresettebb magyar bűnözőt, D. Andreát. A most 43 éves, miskolci születésű, eddig szökésben lévő nőt még 2017-ben adócsalás, pénzmosás, csalás, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt (távollétében) 15 év börtönre ítélték, miután közel két tucat bűncselekmény során társaival közösen mintegy 520 millió forintos kárt okoztak a sértetteknek.
12 éven át rejtőzködött a hatóságok elől.
Az ellene hozott ítéletek szerint D. Andrea kezdetben – a 2000-es évek közepén – egy áfacsaló hálózatot működtető könyvelőpáros jobbkezeként tevékenykedett Debrecenben, később pedig már saját üzleteket is bonyolított.
Szakterülete a banki kapcsolatok és a hitelcsalás volt, de legnagyobb dobása egy árucsalási ügy volt 2012-ben: akkor egyetlen bűntársával csak papíron létező gabona eladásával több mint negyedmilliárd forintot kerestek. Ez volt az utolsó ismertté vált bűncselekménye, mielőtt 2012 tavaszán nyomtalanul eltűnt a hatóságok elől. Távollétében az említett könyvelőpárossal közösen elkövetett bűncselekmények miatt pénzmosás bűntettében is bűnösnek mondták ki. Csak ebben az ítéletben 6 év végrehajtandó szabadságvesztést róttak ki rá.
Tekintettel az általa elkövetett cselekmények súlyára, D. Andrea felkerült mind a hazai körözési toplistára, mind az Europol által működtetett, Európa legkeresettebb bűnelkövetőit tartalmazó EU Most Wanted oldalra.
![](https://codefox.hu:10011/media/8ad525fa-c40e-45e1-a3ab-dfce5df7a5cc.jpg)
A körözött a távoli országban hamis néven új életet kezdett, családot alapított, vállalkozott. Azzal azonban nem számolt, hogy a magyar nyomozók még ennyi év elteltével is aktívan keresik, és a nyomára bukkanhatnak.
A KR NNI Célkörözési Osztály a NEBEK Interpol Iroda segítségével egyedülálló műveleti együttműködésbe kezdett a közvetítő német Szövetségi Bűnügyi Hivatalon, valamint az Amerikai Egyesült Államok Marshal szolgálatán keresztül a dominikai társhatóságokkal. A magyar és a külföldi bűnüldöző szervek kitartó munkával ellenőrizték a körözött személlyel kapcsolatba hozható információkat, és a kontinenseken átívelő nemzetközi együttműködésnek köszönhetően a keresett nő tartózkodási helye pár hete ismertté vált. Így sikerült a dominikai rendőröknek 2023. március 26-án elfogni Punte Cana városában.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)