Hirdetés

Letartóztatták a szatmárcsekei gyilkost

Cívishír | 2026. 01. 05. | 12:41:42
Az emberölés előtt kristályt és alkoholt fogyasztott.
Letartóztatták a szatmárcsekei gyilkost
Maga hívta ki a rendőröket (Fotó: police.hu)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az új év első hétvégéjén elrendelte harminc napra a letartóztatását a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója annak a fiatalembernek, aki január elsejére virradóan Szatmárcsekén kioltotta egy ember életét.

A megalapozott gyanú szerint a tizenhét éves gyanúsított december 31-én este egy ismerősétől kábítószert, „kristályt” vásárolt, melyet elfogyasztott, ezt követően több üveg sört és feleseket is ivott rá.

Hajnali egy óra körül bement egy helyi lakos házába, az alvó sértettet megfojtotta, majd az ágyneműjét meggyújtotta.

A 69 éves sértett mozgáskorlátozott volt, egyik oldala béna, emiatt a tolószékét sem volt képes önállóan hajtani. A gyanúsított támadása ellen esélye sem lett volna védekezni. A lakásban keletkezett tüzet a szomszédok észlelték, és ők hívtak segítséget az oltáshoz.

Bár a fiatalkorú gyanúsított a rendőrségen beismerő vallomást tett, az alapos gyanú tárgyát képező bűncselekmény, az emberölés minősített esete – a bűncselekmény elhárítására idős koránál, vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette – kiemelkedő tárgyi súlyú cselekmény, ezért a bíróság a szökés, elrejtőzés veszélyére tekintettel rendelte el a letartóztatását, melyet a debreceni javítóintézetben kell végrehajtani.

A végzés nem végleges, a törvényes képviselő nem volt jelen az ülésen, így jogorvoslati nyilatkozatot nem tudott tenni.

Mint arról beszámoltunk, a gyilkosság miatt az önkormányzat rendkívüli falugyűlést hívott össze január 5-re, hétfőre. Az emberek nem értik, hogyan történhetett meg a tragédia, hiszen a fiatalt segítőkész, rendes gyereknek ismerték. A helyiek értetlenül állnak a tragédiával szemben, mindenki magyarázatot vár a történtekre. 

Hirdetés
További híreink
Késnek a vonatok a nyíregyházi vonalon
Késnek a vonatok a nyíregyházi vonalon
Feszültségkimaradás miatt állt a forgalom.
Nyíregyházán a rabokat is segítségül hívták
Nyíregyházán a rabokat is segítségül hívták
A tűzifa rakodásában segédkeztek.
Kihirdették Szabolcs vármegye legjobb gimnáziumát
Kihirdették Szabolcs vármegye legjobb gimnáziumát
A legjobb tízbe már nem fért be nyíregyházi intézmény.
Meg akarta ölni az ügyészt?
Meg akarta ölni az ügyészt?
A fogvatartottat első fokon felmentették Nyíregyházán.
Rossz hír jött Nyíregyháza levegőminőségéről
Rossz hír jött Nyíregyháza levegőminőségéről
A legfrissebb adatok nem biztatóak.
Balesettel indult a nap Nyíregyházán
Balesettel indult a nap Nyíregyházán
Két autó ütközött össze.
Havazás: 27 munkagép dolgozott Nyíregyházán
Havazás: 27 munkagép dolgozott Nyíregyházán
Több mint ötven fővel takarították az utakat.
Kifogásolt Nyíregyháza levegőminősége
Kifogásolt Nyíregyháza levegőminősége
Nyugodt időjárás várható, így a légszennyező anyagok tovább dúsulhatnak.
Online fórumokon segít a Nyíregyházi Egyetem
Online fórumokon segít a Nyíregyházi Egyetem
Nehéz a döntés, de segítenek.
Választás 2026: már lehet jelentkezni
Választás 2026: már lehet jelentkezni
Egy kis zsebpénzt is lehet keresni.
Szijjártó: Ukrajna helyett Kelet-Magyarországra költöttünk
Szijjártó: Ukrajna helyett Kelet-Magyarországra költöttünk
A tárcavezető a Nyíregyházi Ipari Park projektátadó ünnepségén beszélt.
A tűzoltókra is szükség van a nyíregyházi balesetnél
A tűzoltókra is szükség van a nyíregyházi balesetnél
Az egyik autó fennakadt a Debreceni úton.
Meg akarta ölni az ügyészt?
Meg akarta ölni az ügyészt?
A fogvatartottat első fokon felmentették Nyíregyházán.
Macsétával támadt gyerekei anyjára Szabolcsban
Macsétával támadt gyerekei anyjára Szabolcsban
A férfi mindent beismert az előkészítő tárgyaláson.
Szabolcsi drogdílerek kerültek rács mögé
Szabolcsi drogdílerek kerültek rács mögé
A fehérgyarmati nyomozók csaptak le.
Anyagyilkos nő a vádlottak padján
Anyagyilkos nő a vádlottak padján
Tanúkat hallgatnak meg Nyíregyházán.
Hatalmas drogfogás Nyíregyházán – kokaint is találtak
Hatalmas drogfogás Nyíregyházán – kokaint is találtak
A kábítószer feketepiaci értéke 12 millió forint. +Videó P. A. elfogásáról.
Felszámolták a kékcsei droghálózatot
Felszámolták a kékcsei droghálózatot
Kisvárda körzetében árusították a kábítószert.
Nyomoznak Dudás Miklós halála ügyében
Nyomoznak Dudás Miklós halála ügyében
A világbajnok gyanús körülmények között hunyt el.
Hatvanmilliós csalást lepleztek le Nyíregyházán
Hatvanmilliós csalást lepleztek le Nyíregyházán
Tudták, hogy a bérelt állványokat soha nem viszik majd vissza.
Egy 17 éves fiú ölt Szatmárcsekén
Egy 17 éves fiú ölt Szatmárcsekén
Egy nővel végzett. Saját maga hívta a rendőrséget.
Vádat emeltek a gondatlan szabolcsi apa ellen
Vádat emeltek a gondatlan szabolcsi apa ellen
Életveszélyt okozó testi sértés vétségét követte el.