A hazai ralisport ünnepe Nyíregyházán
![A hazai ralisport ünnepe Nyíregyházán](https://civishir.hu:10013/media/f95e1859-c29c-464b-974c-410b400ce8d1.jpg?size=850)
Rekordot jelentő, több mint 120 páros adta le a nevezését a rali Európa-bajnokság (ERC) október 22-én kezdődő magyarországi fordulójára és a Mercarius országos bajnokság idei utolsó futamára, melyet Nyíregyházán és környékén bonyolítanak le.
[Beillesztett cikk: Október 22-24-én Nyíregyházára figyel Európa]
Amint azt Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke az MTI-nek elmondta, az ERC mezőnyébe a külföldi duókon kívül számos magyar kettős is nevezett, így többek között az idény során egyébként is csak az Eb-sorozatban szereplő Herczig Norbert, Ferencz Ramón páros, valamint a magyar bajnoki címvédő Hadik András, Kertész Krisztián, a 2019-ben győztes Turán Frigyes, Bagaméri László, illetve az ob-n abszolútban jelenleg második Csomós Miklós, Nagy Attila páros is.
Külföldi sztárok
Ami az ERC-ben induló külföldi sztárokat illeti, ott lesz Nyíregyházán többek között a világbajnokság WRC2-es kategóriájában éllovas Andreas Mikkelsen, Elliott Edmondson norvég, brit duó, a magyar bajnokság összetett pontversenyében most harmadik, a vb WRC2-es kategóriájában címvédő Mads Östberg, Torstein Eriksen norvég kettős, valamint az orosz Nyikolaj Grjazin, Konsztantin Alekszandrov páros.
"Az elmúlt évekhez hasonlóan kétségkívül a hazai ralisport ünnepe lehet ez a nyíregyházi hétvége, és ezt nem csak azért mondom, mert világ- és Európa-bajnoki menők állnak rajthoz" - nyilatkozta Oláh Gyárfás, hangsúlyozva: 2016-ban még csak merész álomnak tűnt, hogy hosszú szünet után Magyarország újra rali Eb-futamot rendezhessen, mert ehhez a sportágat is Európa-bajnoksághoz méltó szintre kellett emelni itthon.
"Ebből a munkából mindenki kivette a részét, a versenyzők és a csapatok pedig az utóbbi években kifejezetten izgalmas, az utolsó pillanatokig tartó nagy küzdelmet hozó, erős mezőnyt felvonultató országos bajnokságban vettek részt" - tette hozzá az MNASZ elnöke kiemelve, hogy a tavalyi esztendőben a koronavírus-járvány ellenére is sikerült teljes értékű hazai bajnokságot rendezni.
Három páros versenye
"Ne felejtsük el, hogy miközben Eb-futam lesz Nyíregyházán, ugyanezen a hétvégén dől el a magyar bajnoki cím sorsa, amiért még három páros van versenyben. Nagy öröm és büszkeség, hogy a világbajnoki élmenő Östbergéket rendszeresen meg tudják szorongatni és nagy csatára kényszerítik a magyarok, akik közül Hadikék és Csomósék Östbergékkel együtt még harcban vannak az abszolút bajnoki címért" - jelentette ki Oláh Gyárfás, és jelezte, az ob mezőnyéből 16 páros nevezett az ERC-be is, azaz az ő eredményüket a magyar bajnoki mellett az Eb-futamon is értékelik.
Máriapócs, Rabócsiring
A harmadik Rally Hungary Európa-bajnoki verseny jövő pénteken kezdődik a máriapócsi Rabócsiringen sorra kerülő prológgal, amelyre a nézők csak védettségi igazolvány birtokában léphetnek be. Az elmúlt két évben is látványos, közönségszórakoztató, villanyfényes első szakasz után a futam szombaton hat gyorsasági szakasszal, köztük a mádi borvidéket is érintő száguldással folytatódik. Vasárnap hét gyorsasági szakaszt bonyolítanak le, 11 óra után a mezőny Nyíregyháza belvárosában, az 5,78 kilométeres pályán méri össze tudását, mely az elmúlt években nagy létszámban vonzotta a közönséget. Az így 14 gyorsaságiból összeálló verseny teljes távja 182,01 kilométer, a céldobogót pedig a nyíregyházi Kossuth téren állítják fel, ahol majd az ünnepélyes eredményhirdetést is rendezik vasárnap este.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)