A NAV már elkészítette a bevallást, önnek csak ellenőriznie kell
![A NAV már elkészítette a bevallást, önnek csak ellenőriznie kell](https://civishir.hu:10013/media/86464c0a-6fba-4532-be81-91c4a5036b8b.jpg?size=850)
Az első két hónapban csaknem 5 milliárd forinttal nőtt Magyarország uniós vámbevétele és 4,3 milliárd forinttal több általános forgalmi adó (áfa) folyt be az államkasszába annak eredményeként, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) számos egyeztetést folytatott a távol-keleti ügyfelekkel, hogy hozzák Magyarországra a vámkezelést - mondta a vámszakmai és a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár az 5. Nemzeti adó- és vámkonferencia csütörtöki, debreceni megnyitóján.
Molnár Tamás hangsúlyozta: az a kedvező, ha Magyarországon végeztetik el a vámkezelést azok, akik itt akarnak kereskedni. A helyettes államtitkár kitért a vámrendszer megújítására is, szerinte érdemes elgondolkodni egy egységes, központosított irányítás alá szervezett rendszer kialakításán.
Sinkáné Csendes Ágnes, a NAV adóügyi főigazgatója előadásában kiemelkedő jelentőségűnek nevezte a magyar adózás történetében, hogy idén először a magánszemélyeknek a NAV készíti el az adóbevallás tervezetét.
Ehhez március 15-től az interneten, az ügyfélkapun keresztül lehet hozzáférni.
Az adózó a tervezetet módosíthatja, kiegészítheti - mondta, hozzátéve, hogy akik viszont semmilyen visszajelzést nem tesznek, azoknak ez a tervezet május 22-én adóbevallássá válik.
Továbbra is lehetőség van azonban arra, hogy az ügyfél papíron is megkapja a tervezetet, ez telefonon, sms-ben vagy személyesen március 15-ig kérhető, azt követően viszont már csak az ügyfélszolgálati irodákban igényelhető - fűzte hozzá.
Jó ötlet volt az ekáer
Polcz Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendészeti főigazgatója a 2015. január elsején bevezetett elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) tapasztalatairól az MTI-nek elmondta:
hatására egyértelműen tisztult a piac.
Példaként említette az acélipart és a tejipart, ahol a jogtalan áfa-visszaigénylések száma jelentősen csökkent. Emlékeztetett: Magyarország az Európai Unióban elsőként vezette be az áfacsalások kiszűrésének ezt a módszerét, és elmondta, hogy több tagország is érdeklődik a rendszer bevezetése iránt. Hozzátette: az ekáer finomítása tovább folytatódik, és jogszabály-módosításokkal, informatikai fejlesztésekkel egy komplex ellenőrzési rendszer kiépítését tűzték ki célul.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)