A nyíregyházi Helebrandt Máté komoly terveket szövöget
![A nyíregyházi Helebrandt Máté komoly terveket szövöget](https://civishir.hu:10013/media/43f91597-bc36-4f7f-b940-173aed7d1af5.jpg?size=850)
Helebrandt Máté háromszoros olimpikon gyalogló szerint nagyon nehéz lesz felvenni a ritmust az élmezőnnyel, de szeretne az első tízben végezni 35 kilométeren a budapesti atlétikai világbajnokságon.
A 34 éves atléta az MTI-nek elmondta, hogy 2017 és 2021 között 50 kilométeren versenyzett, de kénytelen volt váltani, mivel a tavalyi Európa-bajnokság óta 35 kilométer a gyaloglás leghosszabb versenyszáma. A jövő évi párizsi olimpián pedig már csak 20 kilométert rendeznek, illetve új versenyszámként bekerül a programba a vegyes váltó.
"Az a célom, hogy az első tízben benne legyek, de ez nagyon nehéz lesz, mivel sűrűbb lett a mezőny. Korábban aki gyors volt, az 20 kilométeren indult, akinek jobb volt az állóképessége az pedig 50-en, így viszont a gyors versenyzők 35 kilométeren is jók"
- mondta a 16-szoros magyar bajnok. Hozzátette, az edzéseken úgy érzi, sikerült az átállás, versenyen viszont még nem tudta kihozni magából a maximumot.
"Mindig közbejött valami, vagy beteg vagy sérült voltam verseny előtt, a tavalyi Eb-n pedig kizártak, úgyhogy ezen a távon még vannak hiányérzeteim"
- mondta Helebrandt, majd kiemelte, hogy nemrég átvészelt egy kisebb sérülést, de már száz százalékosan tud edzeni, és kizárólag a budapesti vb-re koncentrál.
"Már voltam három olimpián, mellette pedig nagyon sok világversenyen, és mindegyikhez nagyon jó emlékek fűznek. Sőt, mindegyiket nagyon-nagyon vártam, de ez a vb most különösen feldob és motivál, hiszen Magyarországon ekkora nemzetközi verseny még nem volt, és már most érzem ezt a különleges hangulatot"
- hangsúlyozta a 2017-es londoni világbajnokságon ötödik gyalogló.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)