A nyíregyházi Kovács Richárd sajnos nem lesz gazdagabb 100 ezer dollárral
![A nyíregyházi Kovács Richárd sajnos nem lesz gazdagabb 100 ezer dollárral](https://civishir.hu:10013/media/78494344-3487-4001-9d72-81be79d8a96c.jpg?size=850)
A 63,5 kilogrammos Kovács Richárd elveszítette nyolcaddöntőjét és búcsúzott a belgrádi ökölvívó-világbajnokságon. A nyíregyházi öklöző hétfőn este a negyeddöntőért lépett ringbe a török Kerem Özmer ellen.
Az első menetben nagyon óvatos volt mindkét bokszoló, Kovács hagyta, hogy riválisa kezdeményezzen, és kontrákra rendezkedett be. A taktika nem járt látványos boksszal, de két és fél percig működni látszott, mert Özmer ütései kevés kivételtől eltekintve hatástalanok volt, a magyar pedig többször jól indított bele a török támadásaiba. A szakasz vége előtt nem sokkal aztán a köteleknél Kovács egy török jobb csapott után letérdelt, és számoltak rá, ami kissé meglepő volt, tekintve, hogy Özmer alkarral találta el a feje búbját, Kovács pedig csak a lendület miatt veszítette el egyensúlyát. A számolás nem volt jogos, de a menetet négy pontozó a töröknek adta.
A folytatásban Kovács nem változtatott a harcmodorán, a török pedig egyre bátrabban ment előre és többször talált, mint korábban. A magyar kontrái pontatlanok voltak, a védekezése sem volt tökéletes, így pedig az utolsó menetnek már nagy hátránnyal kezdett neki. Ennek ellenére az utolsó három percben is Özmer volt a jobb, lényegesen felszabadultabban öklözött ellenfelénél, s összességében simán, egyhangú pontozással diadalmaskodott.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)