Átadták a határon az ilki testvérpár szökésben lévő tagját
![Átadták a határon az ilki testvérpár szökésben lévő tagját](https://civishir.hu:10013/media/15a1468f-99c1-45bd-ba55-5581a75b11c7.jpg?size=850)
A KR NNI által februárban eljárás alá vont 43 éves férfi bátyját elfogatóparancs alapján fogták el a nyár végén Ausztriában. Az osztrák rendőrök a napokban adták át őt magyar kollégáiknak. R. Ferencet és R. Pétert emberkereskedelemmel és prostitúció elősegítésével gyanúsítják.
Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztálya idén februárban fogta el a 43 éves R. Ferencet, akit lányok futtatásával gyanúsít. A nyomozás előrehaladtával kiderült, hogy a férfi bátyja, a 44 éves R. Péter is tevékeny szerepet játszott abban, hogy rossz anyagi körülmények között élő, kiszolgáltatott helyzetű magyar nőket prostitúciós tevékenységre kiszervezzék Bécsbe.
A bizonyítékok szerint az ilki testvérpár 2014 óta űzte illegális szexuális bizniszét Ausztriában. A lányokat Magyarországról alkalmanként ők szállították ki Bécsbe, majd ott az általuk üzemeltetett bordélyházakban kellett dolgozniuk úgy, hogy előtte kioktatták őket a munkafolyamatokról és a szexuális szolgáltatások tarifáiról. Annak fejében, hogy a tevékenységhez a hátteret biztosították, a lányoknak leadót kellett részükre fizetni. Ez bevételük felét jelentette. Bár a sértettekkel előzetesen megállapodtak a munkavégzés feltételeiben, mégis volt olyan alkalom, amikor a teljes munkadíjukat elvették tőlük. Nemegyszer meg is verték őket, hogyha nem az általuk meghatározott szabályok szerint dolgoztak. Az ügyben több mint egy tucat sértettet azonosított be a KR NNI.
A testvérek egyikének sem volt bejelentett állása, mindketten az áldozatoktól beszedett pénzekből tartották el magukat. A sértettektől fejenként többezer eurót szereztek így meg, amelyet saját megélhetésükre fordítottak és feléltek.
R. Ferencet és R. Pétert több ember sérelmére, a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva rábírással, szexuális cselekmény végzése érdekében erőszakkal vagy fenyegetéssel kényszerítve elkövetett emberkereskedelem bűntett, továbbá bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítése bűntett elkövetésével gyanúsítja a KR NNI.
Míg R. Ferencet az év elején sikerült elfogni, addig bátyja, R. Péter megszökött a hatóságok elől, és bujkálni kezdett.
Ellene a KR NNI felderítői hazai körözést adtak ki, majd a bécsi rendőrhatósággal folytatott kétoldalú rendőri együttműködés során beszerzett információkra figyelemmel, kezdeményezték a férfi európai elfogatóparancsának kibocsátását is, amit a bíróság elrendelt.
A KR NNI Felderítő Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztálya a férfi felkutatása érdekében szorosan összedolgozott az osztrák hatóságokkal. Így a nemzetközi bűnügyi együttműködésnek köszönhetően R. Pétert végül augusztus 24-én Bécsben, egy bordélyházban elfogták a bécsi rendőrök, több, az ügyben sértettként azonosított prostituált társaságában. A férfit kiadatási őrizetbe helyezték, majd november 4-én adták át a KR NNI felderítőinek az osztrák-magyar határon Hegyeshalomnál.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)