Az átlagbérek között durva eltérések vannak
![Az átlagbérek között durva eltérések vannak](https://civishir.hu:10013/media/278a4cbb-4789-4b03-86c9-3b9d0f7a01e8.jpg?size=850)
Az első féléves adatok alapján továbbra is Budapesten a legmagasabb az átlagos nettó fizetés (222 ezer forint). Az országos átlagot, vagyis a nettó közel 172 ezer forintot a főváros mellett csak Győr-Moson-Sopron megye (172 ezer forint) haladja meg, a többi megyében ennél mind alacsonyabbak az átlagbérek – írja a napi.hu.
Utóbbi talán azért sem véletlen, mert Győr-Moson-Sopronban volt a legjelentősebb a béremelkedés, kiugró mértékben, hét százalékkal. Tolna megyében öt százalékos volt az növekedés, így a félév végén több mint 154 ezer forint volt az átlagbér. A növekedés mértékét nézve a harmadik helyet Heves és Fejér megye szerezte meg, egyaránt 2,7-2,7 százalékos növekedéssel, így Heves 154 ezres, Fejér pedig 164 ezres átlagos nettóval zárta a félévet.
Hajdú-Bihar megyében szó sincs béremelkedésről, az első negyedévhez képest 1,9 százalékkal 141 ezer forintra csökkent ez az összeg. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig 0,1 százalékkal csökkentek az átlagfizetés, így a félév végén alig több mint 116 ezer forint volt.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)