Az Audija buktatta le a rablóvezért, akit Szabolcsban kaptak el
![Az Audija buktatta le a rablóvezért, akit Szabolcsban kaptak el](https://civishir.hu:10013/media/1ae9e68c-c0c1-445d-8c69-855683e488b7.jpg?size=850)
Az ügyészség folytatja tovább a büntetőeljárást egy budapesti „kötözős” rablás ügyében, miután a rendőrség befejezte az év elején indított nyomozást; az egyik gyanúsítottat – egy kőművesbrigád vezetőjét – Szabolcs-Szatmár-Beregben fogták el.
A rablás még január végén történt, a rendőrséget az áldozat értesítette arról, hogy két férfi megtámadta a saját lakásában. Az álarcos gyanúsítottak lekapcsolták a külső villanyórát, így csalták ki a sértettet, akit odabenn székhez kötöztek, bántalmaztak, sanyargattak, hogy minél több pénzhez, elvihető értékhez jussanak. Később kiderült, hogy a harmadik gyanúsított, a 37 éves T. Sándor az utcán parkolót egy fekete Audival, és onnan instruálta bűntársait. A férfi korábban a brigádjával dolgozott az áldozat házának felújításán, így volt idejük alaposan tanulmányozni az épületet.
A triónak 600 ezer forint készpénzt és további 200 ezer forint értékű műszaki cikket sikerült elrabolni. A kár egy része megtérült. A sértettnek – fizikailag – nem esett nagyobb baja.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)