Cukor helyett tisztítószert tettek az óvodások ételébe
Porcukor helyett három óvodai csoportban tisztítószer került a gyermekek ételébe Pilisborosjenőn - tájékoztatott honlapján az önkormányzat március 1-én, pénteken. Tömöri Balázs, a Pest vármegyei település polgármestere az MTI-nek elmondta: öt gyerek kórházba került, de már elhagyták az intézményt. Belső vizsgálatot rendeltek el az ügyben, emellett két hivatal is vizsgálódik.
Az eset csütörtökön történt. Az egyik pedagógus észrevette a tévedést, amelyről értesítette a többi kollégáját, ezért csak egy csoportot, abból is öt gyereket érintett közvetlenül - olvasható a honlapon. Azt írták, az óvoda vezetése úgy döntött, hogy mentőt hívnak. A mentőorvos kikérdezte a gyerekeket, akik elmondták, hogy amikor megkóstolták az ételüket, a csípős íze miatt azonnal kiköpték. Ez azonban nem volt egyértelmű, emiatt egy gyermeket a mentők beszállítottak, négy szülő pedig maga vitte be kórházba gyermekét - tették hozzá.
A polgármester elmondta, mind az öt érintett gyermek kórházi ellenőrzés alá került, és a megfigyelés után péntek reggel el is hagyhatták az egészségügyi intézményt.
Tömöri Balázs szerint az esetnél amellett, hogy mulasztás is történt, aminek vizsgálata folyamatban van, az is közrejátszott, hogy az óvoda három csoportszobával való bővítése, a főzőkonyha modernizálása jelenleg is tart. Mint mondta, emiatt konyha nem minden épületben működik, ami az óvoda személyzetét "logisztikai kihívásokkal szembesíti" már hónapok óta, és ez felborította a szokásos napi rutint.
A polgármester jelenlegi információja szerint annak, aki átvitte az ételt, a kezébe kerülhetett egy fel nem címkézett mosóporos zacskó, és azt hitte, hogy az porcukor. Tömöri Balázs közölte, az intézményvezető belső vizsgálatot rendelt el, de emellett vizsgálja az intézményt az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal és a népegészségügyi hivatal is.
"Várjuk a vizsgálat eredményeit, és a szükséges lépéseket az intézmény vezetése ezek alapján fogja megtenni" - fűzte hozzá a polgármester.