Hirdetés
Diáktársait és tanárát is meg akarta ölni egy másodikos gyerek
| 2024. 05. 24. | 09:49:27
Úgy tudni, a székesfehérvári fiú halállistát írt.
Hirdetés
Halállistát írt, több diáktársát és tanárát is meg akarta ölni az a másodikos kisfiú, aki ollóval és ceruzával támadt osztálytársaira az egyik székesfehérvári általános iskolában – közölte a TV2 Tények május 23-án. Tudatták, többször is az egyik kislány nyaka felé szúrt és úgy tudni, hogy korábban is voltak vele gondok. Egy másik gyereket ugyanis hónapokkal ezelőtt megtépett és megpofozott. A helyieket megrázták a történtek. Azt mondták, a kisfiú nevelőszülőkkel él. A tankerületi központ jelezte, az esetről a fenntartó is tudomást szerzett, az ügyben feljelentés történt. Ám az előzményekről a nyomozás érdekeire való tekintettel nem adtak tájékoztatást.
A rendőrség súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoz.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
A minimálbérnek 2027-re el kell érnie a bruttó átlagkereset felét
Ez 350-400 ezer forintot jelent.
Az Oroszországgal való együttműködés fejlesztéséről is tárgyalt Szijjártó
Szergej Lavrovval találkozott a külügyminiszter.
Nettó 158 millióért építenek raktárcsarnokot Kisvárdán
Nyíregyházi cég végzi a kivitelezést.
A következő hónapokban átmenetileg ismét emelkedhet az infláció
A jegybank alelnöke szerint a fogyasztás lehet a gazdasági növekedés egyik legfontosabb hajtóereje.
Bűn és bűnhődés
Hirdetés