Egymillió látogató! Ez a cél a Nyíregyházi Állatparkban
![Egymillió látogató! Ez a cél a Nyíregyházi Állatparkban](https://civishir.hu:10013/media/097f2caa-18f4-4d7e-a09b-c7452be8f9ac.jpg?size=850)
Szinte teljesen visszaállt a megszokott érdeklődés a Nyíregyházi Állatpark iránt a koronavírus-járvány előtti szintre, hiszen mintegy 550 ezren látogattak el idén oda, közülük csaknem 200 ezer külföldi volt. Gajdos László, az állatpark igazgatója az MTI-nek adott évértékelő interjújában elmondta,
főként szlovák és román vendégek látogattak el a parkba, de Nyugat-Európából is voltak érdeklődők, emellett idén az ukrán gyermekeket és menekülteket ingyen fogadták.
Az állatpark ebben az évben ünnepelte alapításának huszonötödik évfordulóját. A jubileumi évben kétszázötven állat született, ezzel hozzájárulva olyan különleges fajok fennmaradásához, mint a sörényes hangyász, a törpevíziló, az ezüstös szarvascsőrű madár, a sarki farkasok vagy a pumák. Gajdos László kiemelte,
immár negyedszer született afrikai elefánt a parkban és másodszor jött világra utód az egyik leginkább veszélyeztetett faj, az indiai páncélos orrszarvú nyíregyházi tenyészcsaládjánál. Sok új állat érkezett a vadasparkba, többek között gepárd, kínai leopárd, kea és zebracápa.
A nyíregyházi állatkertben ebben az évben négy új vizesblokkot adtak át, elkészült a varacskosdisznó-kifutó és bővült a nagymacska-bemutató. Folytatódott a fogyatékkal élők megsegítését célzó akciójuk, rendeztek nyugdíjas napot és a köztisztviselők számára is szerveztek egy délutánt - tette hozzá az igazgató.
Az európai állatkerti szakma elismeréseként az állatpark zoológiai igazgatóhelyettesét, Papp Endrét választották az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (EAZA) elnökévé, emellett idén harmadik alkalommal választották meg a Nyíregyházi Állatparkot Európa Legjobb Állatkertjének a félmillió látogatószám alatti kategóriában. A park dolgozói remélik, hogy tartósan túl tudják szárnyalni ezt a látogatottságot, és hamarosan megmérettethetik magukat az egymillió látogatót fogadó állatkertek között is, melynek jó alapot biztosíthat az a csaknem 14 milliárd forintos beruházás, melynek végeztével a Föld jeges világát megidéző interaktív állatbemutató jön létre - mondta Gajdos László.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)