Elfogadta az Országgyűlés Novák Katalin lemondását; új elnököt választanak
![Elfogadta az Országgyűlés Novák Katalin lemondását; új elnököt választanak](https://civishir.hu:10013/media/00d352b6-bf0b-412e-94e0-8d93bb227eb8.jpg?size=850)
Elfogadta az Országgyűlés Novák Katalin köztársasági elnök lemondását február 16-án, hétfőn. A képviselők a döntést 196 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül hozták meg.
Novák Katalin február 11-i keltezéssel nyújtotta be lemondó nyilatkozatát a parlamentnek. A köztársasági elnök jogállásáról szóló törvény szerint az államfő megbízatása az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata meghozatalának napján szűnik meg.
Az alaptörvény rendelkezik arról, hogy ha az államfő megbízatása idő előtt szűnt meg, a megszűnéstől számított harminc napon belül kell az Országgyűlésnek megválasztania az utódját.
A posztra a kormánypártok Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelölik. Az ellenzéki képviselőcsoportok önállóan nem tudnak, közösen pedig várhatóan nem állítanak jelöltet. A köztársasági elnököt az Országgyűlés öt évre választja. Államfővé megválasztható bármely magyar állampolgár, aki elmúlt 35 éves.
Az új köztársasági elnök hivatalba lépéséig az államfői feladat- és hatásköröket Kövér László, az Országgyűlés elnöke gyakorolja. Amíg Kövér László látja el az államfői feladat- és hatásköröket, a parlament döntése alapján a fideszes Lezsák Sándor alelnök tölti be a házelnöki posztot.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)