Hirdetés

Meghalt Ficsku Pál író, szerkesztő

Cívishír | 2024. 03. 15. | 13:51:33
Legismertebb könyve 2006-ban jelent meg Gyerekgyár címmel.
Meghalt Ficsku Pál író, szerkesztő
Ficsku Pál (Fotó: Kis Norbert)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Március 15-ére virradóan ötvenhét éves korában elhunyt Ficsku Pál (eredeti nevén: Gyulai Csaba) író, könyvkiadó, szerkesztő – közölte a Litera.

Ficsku Pál Debrecenben született 1967-ben, egyetemi tanulmányait a Kossuth Lajos Tudományegyetemen kezdte el 1986-ban, és 1997-ben fejezte be a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán. Írásai megjelennek az Élet és Irodalomban, az Alföldben, a Mozgó Világban és a Törökfürdőben. Öt önálló kötetet publikált: A videódisznók esete és más történetek; Ami egy regényből kimarad; Élni három nővel; Matatás a végeken. Vigyázat, dzsalok!; Szakbarbárok és a Gyerekgyár. Volt az Új Holnap főszerkesztője, dolgozott restaurátorsegédként, írt filmforgatókönyvet, volt a Nyugat című tévéműsor szerkesztője, egyetemi óraadó, négy hónapig gimnáziumi tanár is.

Legismertebb könyve 2006-ban jelent meg Gyerekgyár címmel, amiben ikergyermekei születésének történetét írta meg. Írásait lefordították többek között német, angol, francia, olasz, lengyel, cseh, szlovák, bolgár, szerb, szlovén és norvég nyelvre.

Az általa alapított Pufi Pressz kiadó saját könyvén túl többek között Kéri Piroska, Nagy Atilla Kristóf, Bozsik Péter és Bereményi Géza műveit jelentette meg. 1992-ben az Örkény István novellapályázat 2. díját nyerte el, 2004-ben Szabó Lőrinc-díjat kapott, és neki ítélték a Mozgó Világ nívódíját. Volt Soros- (1996) és Móricz-ösztöndíjas (1997).

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Gimnáziumi rangsor: nincs nyíregyházi a legjobb tízben
Gimnáziumi rangsor: nincs nyíregyházi a legjobb tízben
Minden eddiginél frissebb adatokon alapuló rangsor készült - írják.
Tavaszi programdömping az Onyx Casinóban
Tavaszi programdömping az Onyx Casinóban
Izgalmas programokkal várják a vendégeket Nyíregyházán.
Palesztin kiválóság a Nyíregyházi Egyetemen
Palesztin kiválóság a Nyíregyházi Egyetemen
Magyar ösztöndíjat nyert, nagykövetsége elismerésben részesítette.
NYÍREGYHÁZÁRA IS MEGÉRKEZETT A ONE
NYÍREGYHÁZÁRA IS MEGÉRKEZETT A ONE
Megújult üzlethálózattal várja új és meglévő ügyfeleit Magyarország egyik vezető távközlési szolgáltatója.
Szervdonáció: Nyíregyháza élen jár
Szervdonáció: Nyíregyháza élen jár
Már kétszáznál is több szervadományozás történt az intézményben.
Gőzerővel épül az autópálya Szabolcsban
Gőzerővel épül az autópálya Szabolcsban
Nyíregyházát és a határ mentén lévő Szatmárnémetit köti majd össze.
Három új lánglovag állt szolgálatba Szabolcsban
Három új lánglovag állt szolgálatba Szabolcsban
Egyikük 44 évesen adta erre a fejét.
Lázár: Nyíregyháza közlekedése új szintre lép
Lázár: Nyíregyháza közlekedése új szintre lép
Szabolcsi és nyíregyházi fejlesztésekről posztolt a miniszter.
Szabolcsba is megérkezett a havazás
Szabolcsba is megérkezett a havazás
Sokfelé kifehéredett a táj.
Elhunyt Lukáts Andor
Elhunyt Lukáts Andor
Több mint ötven filmet is forgatott.
Oscar-díj: ismét van magyar jelölt
Oscar-díj: ismét van magyar jelölt
A brutalistát tíz kategóriában jelölték.
Elhunyt a Kossuth-díjas színművész
Elhunyt a Kossuth-díjas színművész
Saját kérésére szűk családi körben búcsúztatják.
Szabad szemmel is jól látható a ritka bolygóegyüttállás
Szabad szemmel is jól látható a ritka bolygóegyüttállás
A Vénusz és a Szaturnusz két foknyira lesz egymástól.
Elhunyt a vajdasági magyar képzőművész
Elhunyt a vajdasági magyar képzőművész
2000 óta Magyarországon élt.
Nemere István 80 éves
Nemere István 80 éves
A Nyíregyházához közel élő író első könyve 50 éve jelent meg.
Bryan Adams 65 éves
Bryan Adams 65 éves
Grammy-díjra 13 alkalommal jelölték, ebből elnyert kettőt.
Döntöttek a hallgatók: megvan az idei év magyar nótája
Döntöttek a hallgatók: megvan az idei év magyar nótája
A tavalyi győztes a legjobb tízbe sem került be.
Elhunyt Dózsa Imre táncművész, balettmester
Elhunyt Dózsa Imre táncművész, balettmester
A Magyar Állami Operaház örökös tagját életének 83. évében érte a halál.
Hirdetés