Elhunyt Wittner Mária
![Elhunyt Wittner Mária](https://civishir.hu:10013/media/cf18a2e4-2cc1-4fac-932e-b92f5a2e18b0.jpg?size=850)
Elhunyt 85 éves korában Wittner Mária '56-os szabadságharcos, a Fidesz volt országgyűlési képviselője – tudatta a család az MTI-vel szeptember 14-én. A tájékoztatás szerint Wittner Máriát gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál szerda hajnalban Budapesten. Temetéséről később intézkednek.
Az 1956-os forradalomban a rádió ostroma közben csatlakozott a harcoló felkelőkhöz, november 4-én megsebesült, kórházba került. 1957 nyarán letartóztatták, 1958. július 23-án első fokon halálra ítélték. Kétszáz napot töltött a börtönben halálraítéltként, majd a másodfokú bíróság 1959. február 24-én ítéletét életfogytiglanra változtatta. 1970. márciusában szabadult, de amnesztiát nem kapott.
A rendszerváltozás után aktív szerepet vállalt számos 1956-os szervezet munkájában, 2006-tól 2014-ig a Fidesz országgyűlési képviselője volt. Wittner Mária 1991-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, valamint az 1956-os Emlékérmet vehette át, 2006-ban Szent István-díjat, 2016-ban Emberi Méltóságért díjat kapott.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)