Elítélhetik a kemecsei nő fogvatartóit
![Elítélhetik a kemecsei nő fogvatartóit](https://civishir.hu:10013/media/752c41a8-7305-4355-9ff0-a47c6de7c212.jpg?size=850)
Tanúk meghallgatásával, perbeszédekkel folytatódik Gy. A. és társa ügye október 10-én a Nyíregyházi Járásbíróságon; ellenük felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmény miatt emeltek vádat.
A vádirat szerint a sértett és Gy.A. elsőrendű vádlott között 2020 júliusában érzelmi kapcsolat alakult ki, mely decemberben megromlott, a sértett szakított a férfival. 2021. január 30-ára Gy. A. találkozót beszélt meg a sértettel kemecsei lakóhelyén, korábbi tartozásai rendezése miatt. Gy. A. vádlott két ismerősével (Gy.Sz.B. másodrendű vádlottal és R.Zs. harmadrendű vádlottal) érkezett a találkozóra. Ott Gy. A. vádlott beszélgetni kezdett a sértettel, és eldöntötték, hogy együtt Nyíregyházára utaznak. A sértett Nyíregyházán jelezte, hogy mégis szeretne hazamenni, de Gy.A. ezt nem engedte neki.
Az autóban Gy. A. befogta a sértett száját, és kijelentette, nem mehet sehova. Amikor a sértett megpróbált az autóból kiszállni, egy kést vett elő, és a nő fejéhez tartotta.
Ezt látta Gy.Sz.B. másod- és R.Zs. harmadrendű vádlott is. Két nappal később Gy.A. és Gy.Sz.B. a sértettet Berettyóújfalura vitték, ahol sikerült megszöknie, és egy helyi boltban segítséget kérnie. A fentieken túl Gy. A. 2020. december 13-án és 14-én bántalmazta a sértettet: többször testszerte megrúgta és megütötte. A sértett telefonon értesítette nagybátyját, hogy őt vigye el a vádlottól. Amikor a sértett rokonai érte mentek, a sértett beszállt hozzájuk az autóba, azonban a vádlott kirángatta őt az autóból, a földre lökte és többsz9r megrúgta.
[Beillesztett cikk: Tagad a férfi, akit kemecsei élettársa bántalmazásával vádolnak]
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)