Elítélték a nyíregyházi rendőrök elől luxusautóval menekülő férfit
![Elítélték a nyíregyházi rendőrök elől luxusautóval menekülő férfit](https://civishir.hu:10013/media/6fa1c267-fd62-4aec-9f19-1ea8069c6ff2.jpg?size=850)
Nem jogerősen 90 nap elzárással sújtotta és 4 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől a Nyíregyházi Járásbíróság azt a férfit, aki május közepén kerítésnek csapódott luxusautójával a szabolcsi megyeszékhelyen.
Az ítéleti tényállás szerint a férfit a délutáni órákban rendőrök intették le, de a megkülönböztető fény- és hangjelzés ellenére az autós nem állt meg. A menekülő autós miatt több járműnek ki kellett térnie, hogy elkerüljék a balesetet, miközben ő folyamatosan növelte a sebességét. Hamarosan azonban elvesztette uralmát a gépjármű felett, és először parkoló autónak ütközött, majd egy lakóház kerítésének csapódott. A kocsi az ingatlan előtti villanyoszlopot, valamint a hírközlő kábeleket tartalmazó dobozt is megrongálta. T. Cs. Gy. utasa könnyebb sérüléseket szenvedett. A sofőrről kiderült, hogy nem rendelkezik érvényes gépjárművezetői engedéllyel, mivel a bíróság tavaly szeptemberben jogerősen több évre eltiltotta.
A bíróság előtt a vádlott beismerte, megbánta tettét, a kár megtérítését ígérte. A büntetés kiszabása során a bíróság súlyosító körülményként értékelte egyebek mellett azt, hogy a vádlott az elmúlt két évben 24 alkalommal volt szankcionálva közlekedési szabálysértés miatt. Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)