Éveken át bujkált egy szakolyi házaspár – mostanáig
![Éveken át bujkált egy szakolyi házaspár – mostanáig](https://civishir.hu:10013/media/cd7d4d8d-3f06-4671-8a57-3b2b08ef378e.jpg?size=850)
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztályának munkatársai a Szabolcs- Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya és a Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztálya munkatársainak közreműködésével
egy budapesti telephelyen elfogták V. M. 50 éves és K. H. 40 éves szakolyi lakosokat március 14-én hajnalban.
A Szabolcs vármegyei házaspár mindkét tagjával szemben elfogatóparancs volt érvényben, akik azért hagyták el lakóhelyüket és költöztek Budapestre, hogy ott a büntetésük végrehajtása és a hatóság elől elrejtőzzenek. A férfi ellen három éve volt érvényben elfogatóparancs, amit azért rendelt el az illetékes bíróság, mert a rablás bűntett elkövetése miatt jogerősen kiszabott négy éves börtönbüntetésének letöltését önként nem kezdte meg. A nő ellen egy évvel ezelőtt adott ki a bíróság elfogatóparancsot kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban.
A házaspár egy budapesti telephelyen élt és dolgozott évek óta, onnan csak a legszükségesebb esetekben mozdultak ki, így tudtak éveken keresztül rejtve maradni a hatóságok elől.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányságon folytatott körözési eljárásban végzett kutatómunka eredményeképpen a rendőröknek sikerült a nyomukra bukkanniuk, és megszervezték az elfogásukat. A férfi éppen fát hasogatott az általa eszkábált lakóingatlan előtt, felesége még aludt, amikor a rendőrök összehangolt intézkedés keretében váratlanul rajtuk ütöttek, és elfogták a házaspárt.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)