Hirdetés
Hirdetés

Fényes utakon: 10 éve ment el Bódi László

| 2023. 03. 11. | 11:22:00
A Republic frontembere 48 éves volt.
Fényes utakon: 10 éve ment el Bódi László
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tíz évvel ezelőtt, 2013. március 11-én hunyt el Bódi László, becenevén Cipő; kárpátaljai származású magyar rockénekes, zeneszerző, dalszerző, a Republic együttes alapító tagja, énekese és frontembere; a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legsikeresebb zenésze, dalszerzője.

Bódi László Ungváron született 1965-ben. 1966-ban családja áttelepült Kisvárdára, ahol ének-zene tagozatos általános iskolába járt, zongorázni tanult. Tizennégy éves korában kezdett dalszövegeket írni. A Bessenyei György Gimnázium tanulójaként zenekart alapított Cipőfűző névvel, innen ragadt rá a Cipő becenév is. 18 évesen költözött Budapestre, ahol konzervatórium-előkészítőre járt. 1990-ben Tóth Zoltánnal, Boros Csabával, Bali Imrével és Szilágyi Lászlóval megalapította a Republic együttest. Több mint 240 dalt szerzett a Republicnak (A 67-es út; Szállj el, kismadár; Ha itt lennél velem stb.), de számos dalt írt más előadóknak is, így többek között Koncz Zsuzsának és Halász Juditnak, előbbinek írt legismertebb szerzeménye az Ég és föld között.

Bódi László éveken át krónikus szívritmuszavarban szenvedett, ami 2013. február 15-én szívrohamhoz vezetett. Laikusok próbálták újraéleszteni, majd a mentők háromnegyed órán át küzdöttek az életéért, később egy budapesti kórházba szállították, ahol rögtön az intenzív osztályra került. 2013. március 11-én hajnalban, életének 48. évében elhunyt.

Hirdetés
Hirdetés