Fucsovics visszavágott Genfért
![Fucsovics visszavágott Genfért](https://civishir.hu:10013/media/787603c5-a97c-4480-abaa-7d7e6c601bfc.jpg?size=850)
A barcelonai ATP-500-as verseny második fordulójában kiemelt, ráadásul salakspecialista játékossal, az argentin Federico Delbonisszal (31. a világranglistán) találkozott Fucsovics Márton (53.). Korábban egyszer játszottak egymás ellen, akkor, vagyis 2019-ben, a genfi ATP-250-esen (ahova Marci akkor címvédőként érkezett) az argentin nyert 6:4, 6:2-re - írjáka nyíregyházi .
Ezúttal sikerült visszavágnia Fucsovicsnak, aki az első szettben háromszor is elvette ellenfele adogatását, igaz egyszer, 5:0-nál ő maga is elveszítette – először a tornán. A második játszmában is nyomban megvolt a brék, amire még rátett egyet, így 4:1-nél dupla előnnyel adogatott a még kényelmesebb pozícióért.
A balkezes argentin 5:1-nél már a meccsben maradásért szervált. Már ekkor sikerült meccslabdához jutni, amit értékesített is a magyar játékos, így mindössze három játékot veszítve, 1 óra 17 perc alatt győzött.
Marci ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe, ahol a negyedik helyen kiemelt, éppen top tízes, az előző fordulóban a fehérorosz Jegor Geraszimovot (155.) 5:7, 6:4, 6:4-re legyőző brit Cameron Norrie-val (10.) találkozik.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)