Ha őshonos állatot tart, jó világ jöhet
![Ha őshonos állatot tart, jó világ jöhet](https://civishir.hu:10013/media/ff9ab858-6654-450d-89f2-adb74cca82f4.jpg?size=850)
Megszülettek a döntések a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése című vidékfejlesztési felhívás idén benyújtott támogatási kérelmeinek 90 százalékáról, így 19,2 milliárd forint értékben részesülhetnek az állattartók segítségben az e fajták fenntartásában vállalt feladataikért cserébe – jelentette be Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.
Az Agrárminisztérium az MTI-nek szombaton küldött közleményében az államtitkárt idézve azt írta, hogy a felhívás célja az alacsony létszámú, védett, őshonos, veszélyeztetett mezőgazdasági és fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági állatfajták életképes állományának fenntartása azok természetes helyén, a fajták hagyományos tartási, takarmányozási körülményei között.
A támogatásra várakozáson felüli volt az érdeklődés. A korábbi hasonló segítséghez képest lényegesen több állattartó, jelentősen nagyobb állatlétszám után adott be támogatási kérelmet, így visszaigazolva azt, hogy a segítségre valódi igény és szükség van - mondta az államtitkár. A napokban első körben mintegy 1720 gazdálkodónak bocsátottak ki támogatói okiratot, amellyel három éven keresztül válnak jogosulttá a támogatásra.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)