A Gúthi-erdőben versengtek az erdészek
![A Gúthi-erdőben versengtek az erdészek](https://civishir.hu:10013/media/7befb7df-87e6-4cda-9b2e-6b1aae4a2a66.jpg?size=850)
A Nyírerdő Zrt. a Gúthi Erdészet területén, a Gúthi-erdőben rendezte meg az „Év erdésze" országos verseny válogatóját. A megmérettetésen a társaság minden erdészete képviseltette magát, 11-en mérték össze felkészültségüket. A versenyzőkre komplex tudást igénylő feladatok vártak. Meg kellett oldaniuk egy mintegy 80 kérdésből álló tesztet, és több mint 50 különböző fajt kellett felismerniük. Erdőfelújítás, gyérítésjelölés, választékolás, fatömegbecslés – a további feladatokat úgy állították össze a szervezők, hogy az erdészek a mindennapi munkájukban használt gyakorlati tudásukon túl széles körű szakmai tudásukról is számot adjanak. A győzelmet – akárcsak egy évvel korábban – Nagy Lajos, a Hajdúhadházi Erdészet kerületvezető erdésze szerezte meg. A második Kiss Gyula, a Nyírlugosi Erdészet munkatársa, a harmadik Molnár István, a Gúthi Erdészet erdésze lett.
Nagy Lajos tavaly a negyedik helyen végzett az „Év erdésze" országos versenyen. Idén is ő képviseli majd a Nyírerdőt a megmérettetésen, aminek az Egererdő Zrt. lesz a házigazdája.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)