Hatodik krimijét írja a volt nyíregyházi tévés

13 éves korában megírta első krimijének öt fejezetét. Sosem fejezte be, s a kézirat el is kallódott. Aztán eltelt majd’ egy emberöltő, és visszatért gyerekkori álmához. Igazi krimiíró lett: eddig öt kötete jelent meg, készül a könyvhétre a hatodik.

Zajácz D. Zoltán azon kevés szerencsések közé tartozik, akiknek sok mindenhez van tehetsége, így valójában mindig maga választhat, mivel szeretne éppen foglalkozni. Otthonosan mozog a színpadon – mindegy, hogy mikrofon vagy hangszer van a kezében –, a kamerák előtt és a katedrán egyaránt. És nagyon könnyen tud váltani is, még akkor is, ha az helyváltoztatással jár.

Szabolcs-Szatmár-Bereg északkeleti csücskéből, Tuzsérról indult, ott járt általános iskolába. Nyolcadik után Kisvárdára költöztek. A gimnáziumot már Szentesen végezte. Innen a Debreceni Egyetem (akkor még Kossuth Lajos Tudományegyetem) következett, majd Budapest, Nyíregyháza, Szentes, s most újra Budapest. Olyan emberekkel került kapcsolatba, tanult, dolgozott együtt, akik kiemelkedők a területükön. Csak néhány név a teljesség igénye nélkül: Bódi László (Cipő), Friderikusz Sándor, Alföldi Róbert, Hevesi Tamás…

Még szentesi gimnazistaként, Kisvárdán találkozott a legendás zenésszel, Bódi László Cipővel, akivel haláláig baráti kapcsolatot ápolt. 

– 14 éves koromtól Kisvárdán laktunk, gimnáziumba Szentesen jártam, felvettek irodalom és drámatagozatra. Csak a nyári szünetben voltam otthon huzamosabb ideig – mondja. – Ha azt kérdezed, hogyan ismerkedtünk meg, hát keresd a nőt. Az első középiskolai év utáni nyáron megláttam egy szép lányt a strandon. Szerelem lett belőle. Kiderült, a lánynak van egy nővére, aki akkor Bódi Lacival járt. Tehát a lányok mutattak be minket egymásnak. Miután Cipő megtudta, hogy gitározom, meghívott a Cipőfűző másnapi próbájára. Két hét múlva már a zenekarban játszottam. A híres kisvárdai Bessenyei gimnázium akkori nagyon kedves igazgatója, Sárközi Zoli bácsi tiszteletbeli „besisnek” is fogadott. A lányokkal ugyan megszakadt a kapcsolat, de Cipővel még sokáig zenéltek együtt.

A szentesi gimnázium igazi alma mater volt, parádés a névsor, akik Zajácz D. Zoltánnal egy időben jártak oda: Alföldi Róbert színművész-rendező, Hevesi Tamás énekes, Gazdag Tibor nyíregyházi származású színművész. Érettségi után a debreceni Kossuth egyetem következett, magyar-filozófia szakon végzett. Nyíregyházára pedig úgy került, hogy a Zrínyibe kérte megát kistanárnak. A zrínyisek imádott – nemrég nyugdíjba vonult – igazgatója, Huszárné Kádár Ibolya volt akkor az igazgatóhelyettes, Pintér Miklós az igazgató. Fantasztikus környezet, tantestület fogadta a „kistanárt”, nagyon szeretett ott lenni, és a pedagógusok is sajnálták, hogy egy – mint jellemezték – tanárnak termett ember otthagyja a pályát, amit még el sem kezdett.

Zoltán azonban sosem hagyott fel azzal a gondolattal, hogy egyszer visszatér a katedrára. De akkor még erősebben vonzotta a média. A kilencvenes években négy évig dolgozott Budapesten, Friderikusz Sándor csapatában, majd a Nyíregyházi Televízióhoz szerződött, ahonnan főszerkesztőként egy másik sajtótermék vezető pozíciója, a Kelet-Magyarország főszerkesztő-helyettesi széke következett. Közben cseperedtek a gyerekek, akik a szülői példát követve Szentesre, médiatagozatra jelentkeztek az általános iskola után. Nem volt kérdés, hogy Zajáczék Szentesre költöznek. A családfő egykori alma materében, a médiatagozaton lett tanár. Mire leérettségiztek a gyerekek, ismét megtalálta Zoltánt a média, a Pannon Lapok. Irány a Dunántúl!

Zánka

Az első krimi ötlete a zánkai úttörőtáborban született meg. Zoli tuzséri diákként, hetedikben, 13 évesen megnyerte a megyei szépkiejtési versenyt Nyíregyházán – a díj egy kéthetes zánkai nyaralás volt. Ebbe a nemzetközi táborba más országokból, nyugatról is érkeztek gyerekek. Szobatársa a budapesti nyertes, a későbbi színész, Csonka András volt. Zoli már diákként falta a krimiket, Agatha Christie-t, George Simenont. Elképzelte, mi lenne, ha eltűnne a táborból egy francia kislány. Volna nagy ribillió, keresné a rendőrség, stb. Hazaérve nekilátott első krimijének. Meg is írt öt fejezetet, de sosem fejezte be. El is kallódott, ám Zoli felnőttként úgy érezte, tartozik azzal a 13 éves kisfiúnak, hogy megírja a balatoni sztorit.

 Ki az az idióta?

 Aki azonban a sajtóban dolgozik, tudja, a napi friss hírek mellett nincs idő mással foglalkozni. Saját szórakoztatására akkor kezdett el írni, mikor a médiát újra a katedrára cserélte, és elégedetten nyugtázta, hogy be tudja fejezni a történetet. 

– Heiter Tamás tanár kollégámnak fejezetenként küldtem el a regényt, kíváncsi voltam a véleményére – emlékszik vissza az első műre Zoltán. – Összességében tetszett neki, amit olvasott, és volt pár nagyon jó ötlete, észrevétele. Épp Horvátországban nyaralt, amikor megkapta a regény végét. „Apám, ez nagyon jó! Ezt ki kell adni!” – írta Heiter, s miután hazajött, leültünk, és elkezdtünk kiadókat keresni. Teljesen ismeretlenül elküldtem a kéziratot több helyre. Köztük a General Pressnek, egy olyan kiadónak is, amelyik brit és amerikai szerzők műveit jelenteti meg magyar fordításban.

Senkitől semmi választ nem kapott – leszámítva azt az egyet, amelyben kategorikusan elutasították a kiadást. (Azóta a kiadó már bánja…). Aztán – mint utóbb kiderült –, a brit és amerikai könyvek kiadójánál valaki csak kézbe vette a kéziratot, és azt kérdezte: „ki az az idióta, aki elküldte ezt ide?!” Még szerencse, hogy az illető beleolvasott a kéziratba, és nem dobta ki, azt mondta: „Ez jó! Ki kéne adni.” Majd letette… Eltelt egy év, mire valaki újra kézbe vette a kéziratot. És felhívta a szerzőt. Ekkor már konkrét ajánlattal.

Hat utánnyomás

A General Pressnél a regény első kiadásban 2500 példányban jelent meg, ezt követte még sűrű egymásutánban hat utánnyomás… A nyár eleji első kiadás épp karácsony előtt fogyott el. Kitört a rémület – soha ennél rosszabbat –, meg kellett oldani, hogy még ünnep előtt kijöjjön a nyomdából a második kiadás. Közben a kiadó sok elismerő levelet kapott, ami egyben biztatás volt a folytatásra. S miután Zoltán elismert író lett, kapcsolatba került több olyan kiadóval is, mely nem reagált a kéziratára. „Mekkora hülyék voltunk!” – gyakoroltak önkritikát többen is.

Közben születnek az újabb krimik. Zoltán azt mondja, nem is akar műfajt váltani. Jólesik neki, amikor megtudja, egyetemi professzorok, irodalmárok, nyelvészek olvassák a könyveit, és nem tartják cikinek, hogy krimit olvasnak. Nagyon sok levelet kap az olvasóitól e-mailen, Messengeren. Ilyenkor rendszerint meghatódik – merthogy egyébként romantikus alkat. Nem szégyelli: ha Bachot hallgat, el is sírja magát. Szerencsés, mert könnyen ír.

– Bármilyen helyzetben, bárhol leülök, és írok – mondja. 

Tőle aztán fúrhatnak, faragnak, semmi nem zavarja, kikapcsol. Ha megvan az alaptörténet, gép elé ül, és megírja. Volt olyan, hogy két évig gondolkodott a sztorin. Aztán, mikor fejben megvolt, öt hónap alatt megírta. A lényeg, hogy a főbb karaktereket kitalálja, és persze kell egy indíték. Aztán, ahogy alakul a sztori, jön egy sor mellékszereplő, akik alakítják, színesítik még a történetet.

 – Nem feltétlenül lineárisan írok – avat be további részletekbe Zajácz D. Zoltán. – Ha tudom, hogy lesz majd egy jelenet, azt külön megírom, és beleillesztem a helyére, amikor aktuálissá válik.

Néha azt álmodja, hogy kollégáival tévéműsort készítenek, de valójában nem hiányzik neki a média. Azt mondja, csinálják a fiatalok. Vannak közöttük nagyon tehetségesek, akiknek kifejezetten örül. Fiatalabb korában úgy gondolta azokról, akik olyan idősek voltak, mint most ő, hogy ideje nyugdíjba menniük, átadni a helyüket a fiataloknak. Vannak, akik hasonlóan gondolkodnak fiatalon, aztán idős korukra elfelejtik. Ő nem. Az írás kényelmesebb, öregemberesebb – mondja, és valóban: írni lehet 80 éves korban is.

 A kritikát nehezen viseli. Amikor rosszat írnak róla, azt száz dicséret sem tudja kompenzálni. Meg is fogadta egyik barátja tanácsát: sosem olvas kritikát. Egy szűk kör véleményére kíváncsi, a szerkesztőjében, Szabó Piroskában – akitől nagyon jó ötleteket is kap – pedig maximálisan megbízik. Sokak szerint megfilmesítésre érdemesek a krimijei, szokták is kérdezni, lehet-e belőlük filmsorozat. Nyilván nem rajta múlik, ő nyitott erre, és elárulja: volt is már ilyen megkeresés. Nem kis dolog lenne! Annál is inkább, mert a 70-es évek végén forgatott Kántor-sorozat óta nem volt példa irodalmi mű alapján készült magyar krimisorozatra. Addig is igyekszik betartani, amit magának ígért: évente egy krimit ír, a megjelenést mindig a könyvhétre időzítve.

Eddig megjelent Balaton-regényei: Véres Balaton, Haragos Balaton, Dermesztő Balaton, Gyilkos Balaton. Érdekes kitérőt tett a skandináv krimi felé, ennek első darabja a Sötétség Malmőben, és tervei szerint lesz folytatás. Legújabb regénye, a Moszkva, Balaton június elején jelenik meg.

A család

Zajácz D. Zoltán gimnáziumi szerelmét vette feleségül még az egyetem elvégzése után. A szerelem már 41 éve tart, 33 éve házasok. Lányuk 28, fiuk 30 éves. Mindketten a saját életüket élik, fia Pécsett, lánya Budapesten. Feleségével, Évával Zuglóban élnek.

Cservenyák Katalin