Influenza: a legtöbb beteg Szabolcsban van
![Influenza: a legtöbb beteg Szabolcsban van](https://civishir.hu:10013/media/d01ab27a-c2cd-4253-8fa3-3a3f86017419.jpg?size=850)
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján több mint 65 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten influenzaszerű tünetekkel – közölte Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében március 9-én.
Azt írták: február 27. és március 5. között az országban 295 400-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 65 700 embernél influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak.
Utóbbiak közül a betegek 44,1 százaléka gyerek, 28,7 százaléka 15 és 34 év közötti volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 20,3 százaléka, 6,9 százalékuk pedig a 60 éven felüliek közül került ki. A múlt héten nyolc közigazgatási területen nőtt, öt területen csökkent (Békés, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas, Zala), hét területen (Budapest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna) nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A legtöbb beteg Szabolcs-Szatmár-Bereg, Csongrád-Csanád és Somogy vármegyében volt, míg Pest, Vas és Nógrád vármegyében a legkevesebb.
Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról öt vármegyéből érkezett jelentés, a megbetegedések gyermekközösségeket érintettek.
Az NNK laboratóriumába a múlt héten 268 betegtől érkezett légúti minta. A beküldött 150 minta közül 69-ben az influenza valamelyik típusát, 11-nél koronavírust, háromnál a légúti óriássejtes vírust (RSV) mutatták ki. Közölték azt is, hogy kórházba 329 embert vettek fel a múlt héten súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 63-an szorultak intenzív ellátásra. A 329 beteg 31,6 százaléka 2 éves vagy annál fiatalabb, 40,7 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt. A kórházi ápolást igénylő betegek közül 75-nél az influenzavírus, 55-nél a SARS-CoV-2 és 46-nál az RSV állt a megbetegedés hátterében.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)