Kamera rögzítette a brutális aranyosapáti gyilkosságot
![Kamera rögzítette a brutális aranyosapáti gyilkosságot](https://civishir.hu:10013/media/4f96ad9a-fe42-4d52-86de-f937cd752eb1.jpg?size=850)
Hét percen keresztül szurkálta egy bicskával barátja nyakát egy aranyosapáti férfi november 29-én. A két férfi együtt rúgott be, összevesztek, ezután a házigazda egy majdnem tíz centis bicskát többször is beleszúrt áldozata nyakába és felsőtestébe, majd hagyta elvérezni.
A gyilkost december 2-án letartóztatták.
A TV2 Tények riportja szerint az áldozat hozzátartozóit sokkolta a brutális gyilkosság; a meggyilkolt 46 éves férfi családapa volt. Ernő és későbbi áldozata, Csaba évek óta barátok voltak, a végzetes éjszakán együtt rúgtak be Ernő házában, több litert megittak a közösen készített pálinkából. A házigazda gyerekeivel és feleségével lakik a házban, ők is hallották, amikor a két férfi összeveszett. A család egy szellemileg sérült tinit is nevel, úgy tudják, a fiú tanúja volt a kivégzésszerű gyilkosságnak.
– A bizonyítást megkönnyíti az a körülmény, hogy egy kamera volt felszerelve, amely rögzítette az emberölés teljes folyamatát, sőt az egész italozást – mondta Szilágyi László, a megyei főügyészség szóvivője. Az ügyészség szerint a felvételek annyira megrázóak, hogy nem lehet bemutatni őket, de a tárgyalásokon elemezni fogják. A portál információi szerint azt is látni, ahogy a gyilkos az italtól ájult barátját pofozza, rángatja, majd egy fotelba ülteti.
[Beillesztett cikk: Emberölés Aranyosapátiban: nyakon szúrta kollégáját]
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)