Kiemelt terület lett a kerékpárút-fejlesztés
![Kiemelt terület lett a kerékpárút-fejlesztés](https://civishir.hu:10013/media/c04f5f18-a173-49f9-a492-b1813af5580e.jpg?size=850)
Mintegy 30 milliárd forint értékű kerékpárút fejlesztésről döntött a kormány, a turisztikai szempontból legfontosabb útvonalak fejlesztését nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek minősítették - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosa háttérbeszélgetésen szerdán Budapesten.
Révész Máriusz hozzátette: a fejlesztések koordinálása érdekében döntöttek arról is, hogy
a tárcán belül külön kerékpáros főosztályt hoznak létre.
A Tisza-tavat is teljesen körbe lehet majd bringázni
A kiemelt állami fejlesztések közé sorolta a Budapest-Balaton kerékpárút fejlesztését, a Balatont a Kis-Balatonnal összekötő kerékpárút fejlesztését, a Balatoni bringakör komplex fejlesztését, a Tisza-tó körüli kerékpárút hiányzó szakaszának kiépítését, valamint az Eurovelo 6 útvonal Rajka-Dömös, Szentendre-Budapest, Dunakeszi-Budapest, Budapest-Érd-Százhalombatta szakaszainak komplex fejlesztését.
A fejlesztésekhez szükséges forrásokat uniós és hazai források biztosítják,
a fejlesztések többsége 2018-ra megvalósulhat
- mondta.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)