Hirdetés
Kötelező a maszk a Nyíregyházi Egyetemen
| 2021. 10. 20. | 11:37:00
A negyedik hullámot így akarják fékezni.
Hirdetés
A rektor és a kancellár által aláírt utasítást, amelyben az áll, hogy a Nyíregyházi Egyetem közösségi helyiségeiben kötelező maszkot viselni. Az előadást, szemináriumot tartó oktató az óra idejére leveheti a maszkot, ha már beoltatta magát, vagy tudja tartani a legalább másfél méteres védőtávolságot - írja az eduline.hu.
Nem kötelező a maszkviselés az irodákban, ügyfélfogadási helyiségekben, „amennyiben ott kizárólag oltáson alapuló védettségi igazolvánnyal rendelkező egyetemi polgárok tartózkodnak”. Az előadás, szeminárium, gyakorlati óra időtartama alatt a maszkviselési kötelezettség betartatása az oktató felelőssége.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben
Kiírták a közbeszerzést.
Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért
A 300 ezer forintos minimálbér mellé minimum 360 ezer forintos garantált bérminimum szükséges – fogalmaztak.
Útépítésre készülnek két paposi utcában
A felületek állapota az idők során leromlott.
Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez
A kormányinfón részletezte a feltételeket Vitályos Eszter.
Bűn és bűnhődés
Ezt olvasta már?