Közel 120 millióval nem tud elszámolni a nyíregyházi pár
![Közel 120 millióval nem tud elszámolni a nyíregyházi pár](https://civishir.hu:10013/media/8c9981e2-ee05-494e-9f4e-7b849176b291.jpg?size=850)
Folytatódik a bizonyítási eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével vádolt nyíregyházi házaspárral szemben június 14-én 9 órakor.
A vádirat szerint I. rendű vádlott S.M. és II. rendű vádlott S.O. házastársak, akik 1995-ben illetve 2009-ben két különböző pártot alapítottak, amelyeknek képviseletét ők látták el. 2013-ban a pár közösen egy harmadik pártot is létrehozott, de ennek képviseletére egy ismerősüket kérték fel, ők ebben tagként vagy tisztviselőként nem vettek részt.
A 2014. évi országgyűlési választások kapcsán az ismerősük által képviselt párt 298,5 millió forint állami támogatásra lett jogosult, amit meg is kaptak a párt bankszámlájára. Ezt a pénzt kampányköltségek finanszírozására fordíthatták. Ebből az összegből a vádlottak 128.012.400 forintot, illetve 76.360.680 forintot átutaltak az általuk vezetett pártok bankszámlájára, majd a pénz nagy részét készpénzben felvették, a nő egy budapesti ingatlant is vásárolt belőle.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)