Liftben rabolta ki idős áldozatát a nyíregyházi K. Krisztián
![Liftben rabolta ki idős áldozatát a nyíregyházi K. Krisztián](https://civishir.hu:10013/media/49cf4e13-7894-4f98-b181-1046eff6f1eb.jpg?size=850)
A Nyíregyházi Rendőrkapitányságon egy idős férfi tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki kirabolta őt május 27-én. Elmondta, hogy reggel 8 óra körül a boltból tartott hazafelé lassan, cipelve a csomagját. A lépcsőházhoz érve a látszólag jószándékú férfi megtartotta neki az ajtót, és még a segítségét is felajánlotta. A férfiak együtt szálltak be a liftbe, ahol az idősebb érezte, hogy a mögötte álló megpróbálja elemelni a zsebében lévő pénztárcáját. Rászólt, mire az visszakozott, de amikor a lift ajtaja kinyílt és az idős férfi – akinek mindkét keze foglalt volt – kilépett, a másik ismét célba vette a pénztárcáját.
Áldozatát meglökte, aki ennek következtében a padlóra zuhant, és így már megszerezhette a zsákmányt, amivel futásnak eredt.
A rendőrök haladéktalanul megkezdték a támadó felkutatását, akit a megadott személyleírás, valamint a lépcsőházban kihelyezett biztonsági kamera felvétele alapján egyikük azonnal azonosított, mert emlékezett rá egy néhány nappal korábbi intézkedésből. A hazatérő K. Krisztián 40 éves nyíregyházi lakost már a lakóhelyén várták a rendőrök, így a bűncselekmény elkövetése után 3 órával már kattant is a kezén a bilincs.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)