Hirdetés
Magyar Péter Debrecenben tartja az anyák napi tüntetést
telex.hu | 2024. 04. 17. | 18:20:50
A politikus Budapest helyett a cívisvárost választotta.
Hirdetés
A május 5-re, anyák napjára meghirdetett demonstráció nem Budapesten, hanem Debrecenben lesz – jelentette be Magyar Péter országjárása első állomásán, Gyulán április 17-én, szerdán.
A Telex tudósítója szerint a politikus azt mondta: ezen a budapesti tüntetésnél kevesebb emberre számít; döntésében azonban nagyobb súllyal esett latba az, hogy „Debrecen az ország fővárosa”. Magyra azt is bejelentette, hogy a jelenleg EP-listaállító szavazást tartó Tisztelet és Szabadság (Tisza) Párt kampányzáró gyűlése június 8-án lesz, Budapesten, ahová „milliós” tömeget vár.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben
Kiírták a közbeszerzést.
Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért
A 300 ezer forintos minimálbér mellé minimum 360 ezer forintos garantált bérminimum szükséges – fogalmaztak.
Útépítésre készülnek két paposi utcában
A felületek állapota az idők során leromlott.
Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez
A kormányinfón részletezte a feltételeket Vitályos Eszter.
Bűn és bűnhődés
Ezt olvasta már?