Másodfokon is bűnös a komorói gyilkos
Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2019 áprilisában L. T. vádlottat emberölés bűntette miatt 9 év 6 hónap börtönbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.
A bíróság által megállapított tényállás szerint L. T. vádlott és a sértett gyermekkori ismerősök voltak.
A sértett 2017 februárjában a vádlott családi házának nyári konyhájába költözött szívességi használóként, melyért havi 10 ezer forintot fizetett. A két férfi gyakran italozott, ittas állapotban gyakran veszekedtek, főleg amiatt, hogy a vádlott nem fizetett a megállapodásuk szerint. 2018 februárjában ismét emiatt veszekedtek, amikor a sértett szidalmazni kezdte a vádlottat, aki egy egy körülbelül 1 méter hosszúságú szögvassal többször, nagy erővel tarkótájékon ütötte. A férfi a földre esett, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A vádlott látta, hogy a sértett meghalt, a testét a konyha alatti pincébe vonszolta, a pinceajtót kulcsra zárta. A sértett eltűnését a hozzátartozója jelentette a rendőrségnek, mely miatt közigazgatási eljárás keretében keresték a férfit. A rendőrök végül 2018 márciusának elején találták meg a sértett holttestét.