Megölte feleségét Csengerben – bíróság elé áll
December 5-én a Nyíregyházi Törvényszéken tárgyalják a csengeri gyilkos ügyét. A vádirat szerint a vádlott 1991-ben diagnosztizált skizofrénia betegségét gyógyszeresen, rendszeresen kezelték.
Legutóbb 2022. október 20-án engedték haza a pszichiátriáról a feleségével közös csengeri otthonukba, ahol korábban is gyakoriak voltak közöttük a veszekedések, mely a vádlott részéről gyakran tettlegességig fajult.
A férfi ezen az estén is szóváltásba került a sértettel, ugyanis azzal gyanúsította meg a feleségét, hogy őt rendszeresen megcsalta és a gyermekeinek is más az édesapja. A vita hevében a vádlott magához vett egy 12 cm pengehosszúságú konyhakést és azzal a sértett fejét, nyakát több alkalommal megszúrta, a mellkasát, hátát szúrva metszette. A támadás során a sértett védekezett, a bejárati ajtóig elmenekült, ahol összeesett és sérülései következtében elhalálozott. Ezt követően a vádlott az orvosi ügyeleten bejelentette tettét és értesítették a
rendőrséget.
A 66 éves férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolják.