Megvakította a barátnőjét Kemecsén: 20 évre megy fegyházba
![Megvakította a barátnőjét Kemecsén: 20 évre megy fegyházba](https://civishir.hu:10013/media/6257b60b-0990-4630-98af-44d93c7fc5b6.jpg?size=850)
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette és személyi szabadság megsértése bűntette miatt halmazati büntetésül, mint erőszakos többszörös visszaesőt ítélte 20 év fegyházbüntetésre, valamint 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre a Nyíregyházi Törvényszék azt a vádlottat, aki tavaly február 5-én megvakította a volt barátnőjét.
A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján a vádirati tényállástól eltérő, alábbi tényállást állapította meg:
Gy.A. vádlott és L.G. sértett 2020 júliusától tartó szerelmi kapcsolata kiegyensúlyozatlan volt, többször szakítottak egymással. 2022. február 5-én is békülési szándékkal kereste fel a vádlott Kemecsén a sértettet, majd az udvaron összeszólalkoztak, a vádlott a nőt a nyakánál fogva, akarata ellenére a lakásától mintegy 30 méter távolságra, a szántóföldre vonszolta, a földre dobta, s miközben az egyik kezével a nyakát fogta, a másik kezével nagy erővel, puszta kézzel kitépte a sértett mindkét szemgolyóját a szemgödörből, amitől a sértett eszméletét vesztette. Amikor magához tért és észlelte, hogy nem lát, sikerült felállnia és visszajutnia a házuk közelébe, miközben folyamatosan segítségért kiabált, s ott találta meg őt egy rokona, aki azt is látta, hogy ekkor még a nő mellett kb. két méterre áll Gy.A. vádlott, aki a tanú megjelenését követően a helyszínről elmenekült.
A sértettet kórházba szállítást követően azonnal megműtötték, azonban a látását már nem lehetett megmenteni, sérülése maradandó fogyatékossággal gyógyult, valamint a szemkitépés miatt fellépő fertőzésveszély közvetett életveszélyes állapotot idézett elő.
Az orvosszakértői vélemény, a sértettet megtaláló tanú, illetve a vádlott vallomása alapján a bíróság nem állapította meg, hogy a vádlottat ölési szándék vezérelte volna, emiatt őt az ellene különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett kísérletének vádja alól felmentette.
Az ítélet nem jogerős, a vádlott enyhítésért, védője elsősorban eltérő jogi minősítés megállapításáért, másodsorban enyhítésért fellebbezett, míg az ügyész fenntartotta a jogorvoslati nyilatkozattételre nyitva álló három munkanapos határidőt
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)