Hirdetés

Menő a magyar válogatott; elkapkodtak 30 ezer bérletet néhány óra alatt

| 2024. 03. 02. | 09:17:52
A szurkolói klub tagjai vehettek először belépőket.
Menő a magyar válogatott; elkapkodtak 30 ezer bérletet néhány óra alatt
Továbbra is telt ház fogadja majd a Puskás Arénában a magyar válogatottat (Fotó: mti)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Öt óra alatt harmincezer bérlet talált gazdára a labdarúgó-válogatott idén sorra kerülő öt budapesti mérkőzésére - közölte az MLSZ.

Egyelőre csak a Szurkolói Klub tagjai vásárolhatnak bérletet, akik még nem rendelkeznek ilyen tagsággal, azok hétfőn, a regisztrációt követően 10 órától tehetik ezt meg, amennyiben még maradnak értékesíthető bérletek. A szurkolók négy árkategóriából választhatnak, a legolcsóbb bérlet 30 ezer, míg a legdrágább 117 ezer forintba kerül.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese felkészülési mérkőzésen március 22-én Törökországot, négy nappal később pedig Koszovót fogadja, majd a Nemzetek Ligájában szeptember 10-én Bosznia-Hercegovina, október 11-én Hollandia, végül november 19-én Németország lesz a vendége a Puskás Arénában.

A bérlet nem érvényes a közvetlen Eb-felkészülés előtti barátságos meccsekre, melyből az elsőt Dublinban játssza a nemzeti csapat az írek vendégeként, négy nappal később pedig - várhatóan Debrecenben - Izrael lesz az ellenfele.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
EB-selejtező Nyíregyházán: jegyek kaphatók!
EB-selejtező Nyíregyházán: jegyek kaphatók!
A magyar válogatott fontos mérkőzést vív.
Autóbalesetben elhunyt a fiatal NB I-es kapus
Autóbalesetben elhunyt a fiatal NB I-es kapus
Gyertyagyújtással emlékeznek a drukkerek.
Debrecen vs. Nyíregyháza – presztízscsata a javából
Debrecen vs. Nyíregyháza – presztízscsata a javából
Mindkét csapatnál nagy volt a mozgás a holtidényben.
Magyarország padlón: ezt nehéz lesz feldolgozni
Magyarország padlón: ezt nehéz lesz feldolgozni
A magyarok az 55. percben még 30-26-ra vezettek.
Fájdalmas vereség: a hajrában betliztek a magyarok
Fájdalmas vereség: a hajrában betliztek a magyarok
A vb-negyeddöntőben ennél sokkal több volt magyar szempontból.
A Kisvárda kikapott román ellenfelétől
A Kisvárda kikapott román ellenfelétől
Törökországban edzőtáborozik a szabolcsi gárda.
Máris készülnek a budapesti BL-döntőre
Máris készülnek a budapesti BL-döntőre
A világ legnézettebb sporteseményének ad otthont a magyar főváros.
Kihangosítják a játékvezetőket a VAR-vizsgálat után
Kihangosítják a játékvezetőket a VAR-vizsgálat után
Amerikai mintát tesztelnek Németországban.
Sima Szpari-vereség a bajnoki főpróbán
Sima Szpari-vereség a bajnoki főpróbán
A nyíregyháziak a Kassától kaptak ki.
Egy lépésre a vb-negyeddöntőtől a magyarok
Egy lépésre a vb-negyeddöntőtől a magyarok
Az irányító Fazekas Gergő nagyon nehéz meccsre számít.
Súlyos magyar vereség a világbajnokságon
A magyar férfi válogatott még soha nem kapott 23 gólt egy félidő alatt.
Egy pontot szerzett a Nyíregyháza hazai pályán
Egy pontot szerzett a Nyíregyháza hazai pályán
A mérkőzés 25. percétől emberhátrányban játszott a Kecskemét ellen.
EB-selejtező Nyíregyházán: jegyek kaphatók!
EB-selejtező Nyíregyházán: jegyek kaphatók!
A magyar válogatott fontos mérkőzést vív.
Negyvenéves Cristiano Ronaldo
Negyvenéves Cristiano Ronaldo
A legenda még ma is aktívan futballozik.
NL: február 17-én startol a jegyértékesítés
NL: február 17-én startol a jegyértékesítés
Szoboszlai Dominikék Törökországgal játszik osztályozót.
A Nyíregyháza elbukta a keleti rangadót
A Nyíregyháza elbukta a keleti rangadót
A második félidőre visszaesett a Szpari játéka.
Debrecen vs. Nyíregyháza – presztízscsata a javából
Debrecen vs. Nyíregyháza – presztízscsata a javából
Mindkét csapatnál nagy volt a mozgás a holtidényben.
NL-osztályozó: Rossi szerint sikerülhet
NL-osztályozó: Rossi szerint sikerülhet
A törökök elleni párharcot kell megnyerni a válogatottnak.
Csatárral erősített a Szpari
Csatárral erősített a Szpari
A 25 éves játékos Kassáról érkezett Nyíregyházára.