Most kiderül, mennyit költ egy fesztiválozó
![Most kiderül, mennyit költ egy fesztiválozó](https://civishir.hu:10013/media/593cd8fd-9b87-43af-8a1d-60d37f1de22f.jpg?size=850)
Átlagosan napi 7-11 ezer forint költőpénzt tartanak szükségesnek a fiatalok a nyári fesztiválokon a belépőjegy árán felül, a többség a hivatalos fesztiválkártyát preferálja fizetéskor – derült ki a K&H Bank felméréséből.
A fesztiválozók többsége csak 1-2 napot tölt egy-egy fesztiválon, és mindössze 10 százalék azoknak az aránya, akik az elejétől a végéig maradnak – mondta el Rajna Gábor, a K&H Bank lakossági fiókhálózatának igazgatója. A fizetéshez a többség, 57 százalék a hivatalos fesztiválkártyát preferálja, 43 százalék használná inkább érintőkártyáját (paypass).
A K&H adatai szerint csaknem 400 ezer érintőkártya van jelenleg forgalomban, ami több mint a fele a K&H összes forgalomban lévő bankkártyájának. Idén az első öt hónapban összesen több mint 20 millió kártyás vásárlást bonyolítottak az ügyfelek mintegy 216 milliárd forint összegben. A K&H várakozása szerint növekedni fog a bankkártyás forgalom a magyar gazdaságban, az érintés nélküli kártyák részesedése pedig tovább emelkedik.
A nők szívesebben maradnak otthon
A kutatásból az is kiderült, hogy a fiatalok 24 százaléka járt már legalább egyszer a Sziget fesztiválon, azonban a fővárosiak körében ez az arány csaknem 50 százalék. A Balaton Sound a második helyen végzett 14 százalékkal, a Voltot 13 százalék látogatta már meg legalább egyszer.
A kutatásból kiderült, hogy a fesztiválok a férfiak, az aktív keresők és a budapestiek körében a legnépszerűbbek. A nők jobban kerülik a nyári fesztiválokat: míg a férfiaknak több mint fele, 55 százaléka nem járt még egyik fesztiválon sem, a nőknél ez az arány már 77 százalék.
A K&H negyedévente végzett, 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait vizsgáló kutatásban 300 fiatal vesz részt, az index fókuszában ezúttal a nyaralás, a nyári fesztiválok voltak.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)