Mostantól több pénzt vihetnek haza az egészségügyi szakdolgozók
Március 1-jétől átlagosan 20 százalékkal nő az egészségügyi szakdolgozók alapbére – jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára pénteken Budapesten, újságírók előtt. Takács Péter azt mondta, az orosz-ukrán háború okozta rendkívüli kiadások ellenére a kormány az ígéretének megfelelően folytatja a szakdolgozók béremelését, amire idén 200 milliárd forint a költségvetési forrás.
A mostani lépéssel az egészségügyi szakdolgozók alapbére 2010-hez képest több mint négyszeresére emelkedik – közölte, hozzátéve: alapbérük átlagosan eléri az orvosbérek 37 százalékát.
Takács Péter utalt arra, hogy az előző években "történelmi léptékű" orvosbéremelés történt, aminek elsődleges célja a hálapénz visszaszorítása volt. Ennek következtében "kinyílt a bérolló" az orvosok és a szakdolgozók között, ezt azonban a kormány két lépcsőben – tavaly júliusban és idén márciusban –, a szakdolgozói alapbéremeléssel kiegyenlítette. Az államtitkár elmondta, hogy a korábbi pótlékok többségét – például ágymelletti pótlék, szakterületi, idegennyelvi pótlék – kivezetik, egyben beépítik az alapbérbe. Mivel a szakdolgozók mozgóbérét az alapbérből számítják, így a mozgóbér összege is emelkedni fog – ismertette.
Fontos változásnak nevezte Takács Péter, hogy az eddigi "nagyon merev, szocialista bértáblát" öt fizetési osztály váltja fel, amelyeken belül egy "alap" és "kiemelt" kategóriát hoztak létre. Azt, hogy melyek azok a szakterületek, munkakörök, amelyek különös terhet jelentek a szakdolgozóknak, a szakdolgozói kamarával és a szakmai szervezetekkel közösen határozták meg – tette hozzá.
Jelezte, a béremelés fedezetét praxistámogatás formájában megkapják a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és alapellátási fogorvosi szolgálatok is. Takács Péter jelezte, hogy 2010-ben egy teljes munkaidőben foglalkozatott egészségügyi szakdolgozó átlagos havi keresete 170 900 forint volt, az idei március 1-jei béremelést követően meghaladhatja a 800 ezer forintot.
A sajtótájékoztatónak helyet adó Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet megbízott főigazgatója, Müller Péter azt mondta, hogy az orvosbérek emelését követő többlépcsős szakdolgozói béremelés a kormány egészségügy iránti elkötelezettségét bizonyítja. Az intézmény stabil működéséhez és a szükséges személyi feltételek biztosításához ez a béremelés jelentős segítséget ad – mondta, hozzátéve, hogy a kórház március 1-től a jelenlegi 1375 szakdolgozója béremeléséhez havonta több mint 107 millió forint állami forrást kap.
A betegellátásban a szakdolgozók szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni, és a legkiválóbb orvosok sem tudnának szakdolgozók nélkül gyógyítani – fogalmazott a főigazgató.