Nagyjából százezer autós mondta fel a kötelező biztosítást
![Nagyjából százezer autós mondta fel a kötelező biztosítást](https://civishir.hu:10013/media/14719460-7df1-4eb2-9bd3-ce4f9035dd97.jpg?size=850)
Piaci becslések szerint csaknem százezer gépjárműtulajdonos mondta fel december elsejéig az év végén lejáró kötelező biztosítását, nekik december 31-e éjfélig kell új biztosítási szerződést kötniük – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
A szervezet közleményében hangsúlyozta: aki az új szerződés megkötését elmulasztja, már január elsejétől fedezet nélkül marad. Ezzel súlyos kockázatot vállal, emellett a normál díj többszörösét lesz kénytelen utólag megfizetni a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint.
Az első díjrészlet befizetésére a szerződést váltó autósoknak március elsejéig van lehetőségük. A biztosítójuknál maradó ügyfeleknek ugyanakkor a normál rend szerint, legkésőbb január végéig kell rendezniük a biztosítás díját.
A szövetség szerint célszerű utánajárni a szerződés sorsának abban az esetben is, ha valaki időben intézkedett az új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéséről, de a szerződéskötésről nem kapott visszajelzést a biztosítótól vagy a közvetítő alkusztól.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)