Népszerűek a tanári, a mérnöki és a pénzügyi szakok Nyíregyházán
![Népszerűek a tanári, a mérnöki és a pénzügyi szakok Nyíregyházán](https://civishir.hu:10013/media/53e91f19-895f-49bf-a77c-4a72407f70b7.jpg?size=850)
A 2020-as általános felvételi eljárás keretében az idén összesen 3407 középiskolás nyújtotta be jelentkezését a Nyíregyházi Egyetemre. Ebből első helyen 1041-en kívánnak e nagy múltú felsőoktatási intézményben továbbtanulni. A 40 százalékos visszaesés oka az, hogy most már azokra a szakokra is kötelező az emelt szintű érettségi, amelyekre tavaly ez még nem volt követelmény. Ezek a következők: csecsemő- és kisgyermeknevelő, óvodapedagógus, tanító.
A legtöbb jelentkező az óvodapedagógus alapszakot választotta, 38-an nappali, 62-en levelező képzésre jelentkeztek, ezt követik a repülőmérnöki (47 fő) és a gazdálkodási és menedzsment alapszakra jelentkezők (50-en levelező, 40-en nappali képzésre) – tájékoztatott Minya Károly, a Nyíregyházi Egyetem oktatási rektorhelyettese.
Osztatlan tanári szakokat szakpáros képzésben mind nappali, mind levelező munkarendben hirdetett idén az egyetem, ezek közül
a legtöbben az angol-, valamint a testnevelő tanár és szakpárjaira adták be a jelentkezésüket.
Az intézmény vezetése úgy véli, érdemes volt az elmúlt esztendőig szüneteltetett szakokat újraindítani, mivel mindegyikre érkezett jelentkezés: az anglisztikára, az informatikus könyvtárosra, valamint a pedagógia alapszakra.
Népszerűnek bizonyultak a felsőoktatási szakképzések, főként a turizmus-vendéglátás, a gazdálkodási és menedzsment, a programtervező informatikus, valamint a műszaki.
Ugyanakkor ki kell emelni, hogy a kötelezően bevezetett emelt szintű érettségi vizsga már egyfajta szűrőt is jelenthet, tehát a jelentkezők többsége bízvást felvételt is fog nyerni
– az egyetem vezetése bízik abban, hogy a jelentkezők a felvételi sorrenden nem fognak változtatni. Az idei tanévben első helyen jelentkezett több mint ezer hallgató megfontoltan, jól döntött – fogalmaz a közlemény –, amikor a Nyíregyházi Egyetemet választotta.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)