Novák Katalin Nyíregyházán és Nyírbátorban járt
![Novák Katalin Nyíregyházán és Nyírbátorban járt](https://civishir.hu:10013/media/982ed178-bfe4-4a2b-a4ac-82c4e1c44f3e.jpg?size=850)
Novák Katalin köztársasági elnök a vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégium kadétjaival találkozott szerdán Nyíregyházán. Az államfő személyes beszélgetést folytatott fiú és lány kadétokkal a Nyíregyházi Egyetem campusán lévő kollégiumban, majd Kun-Szabó István vezérőrnagy, Kovács István alezredes, a kollégium igazgatója és Horváth András alezredes, kollégiumvezető társaságában megtekintette a diákok katonai testnevelés óráját az intézmény sportpályáján.
Az eseményen jelen volt Szabó Tünde, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Kovács Ferenc, Nyíregyháza Fidesz-KDNP-s polgármestere is.
A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium nyíregyházi telephelyként működő, vitéz Mikecz Kálmán huszár dandártábornokról elnevezett intézmény 2021 szeptemberében fogadta az első kadétokat. Az egyetem területén kialakított, 3 ezer négyzetméter alapterületű kollégium háromszáz férőhellyel rendelkezik; ide azok a nyíregyházi középiskolákba felvett diákok jelentkezhetnek, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és vállalják, hogy honvédelmi alapismeretek elnevezésű tantárgyat tanulnak. A felvett diákok tanítási időben a normál középiskolai oktatásban vesznek részt, délutántól pedig ebben a speciális ismereteket adó kollégiumban tanulnak és laknak.
Látogatás Nyírbátorban
A köztársasági elnök az Éltes Mátyás Általános Iskola autizmussal élő diákjaival találkozott szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírbátorban. Az államfő érkezése után regisztrált az iskola által szervezett jótékonysági sétára, majd az intézmény egyik osztályában megismerkedett a tanulókkal és részt vett egy közös foglalkozáson is.
Miután megtekintette az általános iskolát, Novák Katalin elindította az autizmussal élőkért kezdeményezett Kék sétát, amelyen - az első állomásáig - ő is részt vett.
Az eseményen jelen volt Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője, aki az MTI-nek elmondta, a Csillagfényes Éltes Alapítvány kereste meg a kezdeményezéssel, hogy felhívják a figyelmet az autizmussal élők nevelésének fontosságára. Hozzátette, örül, hogy a sétán Novák Katalin is részt vett, és ezzel "rendkívül nagy erőt és lendületet" adott az iskolában dolgozó pedagógusoknak.
Gönczőné Kovács Éva, a Nyírbátori Éltes Mátyás Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium egységvezetője a közmédiának nyilatkozva elmondta, az intézmény már több éve foglalkozik autista tanulókkal, és jelenleg a diákok egyharmada él autizmussal. Az autizmus világnapja alkalmából szervezett sétát azért szervezték, hogy felhívják a társadalom figyelmét a jelenségre. Novák Katalin látogatását külön megtiszteltetésnek nevezte az egységvezető.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)