Nyíregyházát is szeretik a debreceni reptérre érkezők
![Nyíregyházát is szeretik a debreceni reptérre érkezők](https://civishir.hu:10013/media/2e36a182-35d0-4945-a847-d92952d51b33.jpg?size=850)
2016 augusztusában 51 százalékkal többen, mint egy évvel korábban, azaz összesen 33 080 légi utas fordult meg a Debrecen Airporton. Az első nyolc havi utasforgalom 79 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakát. Ez az eredmény rendkívül örvendetes és egyértelműen köszönhető a Wizzair decemberi bázisnyitással kapcsolatos desztináció- és kapacitásbővülésnek, valamint a Lufthansa új müncheni menetrend szerinti járatainak és a sikeres nyári charterforgalomnak egyaránt.
A Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója, Tamás László a 2016-os augusztusi és az első nyolchavi eredményeket örömmel összegezte:
– Az első nyolc hónapban annyi utasunk volt, mint Debrecen város teljes lakossága, és még 4 hónap hátra van az évből. Elsősorban a Wizzair és a Lufthansa, valamint a nyári erős kiutazó charterforgalomnak köszönhetően a 2016-os év második legerősebb havi utasforgalmát jelenthetjük ma be. Kelet-Magyarországról és kb. 200 km-es vonzáskörzetből a határon túli, partiumi utasok mellett egyre gyakrabban jönnek hozzánk utasok Kárpátaljáról sőt a Felvidékről is. Az új járatokkal nap mint nap jelentősen fejlődik a beutazó turizmus az Egyesült Királyságból, a BENELUX országokból, Németországból, Olaszországból, Franciaországból és Svédországból, ami hozzájárul az idegenforgalom dinamikus fejlődéséhez, sok új munkahelyet teremtve mind Debrecenben, mind a kelet-magyarországi és határon túli régiókban egyaránt. Sok Debrecenbe érkező utas, Nyíregyházára, Miskolcra, Hajdúszoboszlóra, a Hortobágyra, Tokajra sőt Gyulára is ellátogat vagy onnan érkezik hozzánk.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)