Nyíregyházi siker a legkeményebb nők versenyén
![Nyíregyházi siker a legkeményebb nők versenyén](https://civishir.hu:10013/media/ad04ce51-3581-40a9-91bf-f21daf7e4fe9.jpg?size=850)
A mindössze élete második Strongwoman versenyén szereplő Koczkás Éva bizonyult a legjobbnak a CESA Strongwoman-liga 3. fordulójában Jászberényben. A nyíregyházi sportoló régi vágyát valósította meg azzal, hogy az erőemelő szakágból átnyergelve idén tudatosan is elkezdett erősember-számokra készülni Kónya Gergő felkészítése mellett. Jászberényben a lényegében hazai pályán versenyző, az összetettet vezető Bordás Dorinával küzdöttek óriásit.
– Nagyon jó élmény volt a verseny. Egyedül a kamionhúzástól és az autótartástól tartottam kicsit még – nyilatkozta a siker után a Prémium Médiának Koczkás. – Ettől a kettőtől azért tartottam, mert nem tudtam külön gyakorolni. Kezem-lábam remegett, amikor oda kellett állni, de elégedett vagyok azzal, ahogyan sikerült. Visszagondolva a végén még az autóemelés is ment a legjobban.
Az 52 évével a mezőny korelnökének számító Koczkás a rönknyomásban, a lengő- és koffercipelésben, valamint autófelhúzásban volt a legjobb. Utóbbi volt az utolsó szám, így ez döntött az aranyérem sorsáról, ebben pedig 30 ismétlésig jutott, míg az összetett élén álló Bordás huszonhárom felhúzást hozott össze.
A nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban biztonsági őrként dolgozó sportoló korábban erőemelésben ért el kiváló eredményeket, többszörös magyar bajnok, emellett a 2018-as egri GPC-világbajnokságon fekvenyomásban Masters-aranyérmes lett, erőemelésben a kategóriájában második, összetettben harmadik helyen végzett. Mint elárulta, az általános erőállapota miatt nem is aggódott.
– A kerékforgatásban kell még fejlődjek. Úgy érzem, erőből menne, de mivel asztmás vagyok, ez terhel meg a legjobban. Az átforgatás előtt fel kell emelni, átfogni rajta, eközben a mellkast terheli a kerék, ami számomra nehézséget okoz. Ezen kell még csiszolnunk. Még több a tüdőkapacitást fejlesztő gyakorlatot kell végezzünk a jövőben. Az a lényeg, hogy most egy perc alatt a négy forgatás megvolt. Az idő most nem érdekelt, csak az, hogy végig csináljam – árulta el.
A hetente minimum hat edzéssel készülő, ezek közt legalább egyszer Nyíregyháza és Csárdaszállás közt ingázó Koczkás, aki főállása mellett személyi edző és tartalékos katona is, hosszabb távon a nemzetközi mezőnyben is megmérettetné magát.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)