Nyugodj békében, Patyi bácsi!
Mióta az eszemet tudom, ismertelek. Csakúgy, mint minden nyíregyházi kisgyerek abban az időben, hiszen része voltál ünnepeinknek. Te készítetted rólunk az első „hasalós képet” (atyaég, de rég volt!), mely kinagyítva, üveg mögött, aranykeretben, a szülők szobájában a főhelyre került. Jöttél hozzánk karácsonykor, pedig a te gyerekeid is vártak otthon gyertyagyújtásra. Zsolti, Adi, majd a legkisebb, Pisti. Te türelmesen állítgattál bennünket a fenyő mellé, majd „repült a kismadár”, villant a vaku, és néhány nap múlva már kezünkben volt a fekete-fehér képsorozat.
Czékmann István neve fogalom volt Nyíregyházán már a hatvanas években, mára legendává vált. Talán nincs is olyan nyíregyházi, aki legalább egyszer meg ne fordult volna a Bethlen Gábor utcai műtermedben. Mert Te még odafigyeltél arra, hogy az igazolvány- vagy útlevélkép legalább öt évig ott lesz az okmányokban – tehát egyáltalán nem mindegy, milyen lesz az a fotó. Inkább megcsináltad még egyszer, csak elégedett legyen a kuncsaft. Otthonról hoztad magaddal a szakma iránti alázatot.
A hajdani „Fényszövnél” kezdtél, majd maszek lettél, generációkon át, fényképészek tucatjait tanítottad meg a szakma fortélyaira. Hatalmas tekintélyt szereztél, de megmaradtál csendes, szerény Patyi bácsinak, akinek köztudottan hatalmas szíve volt.
Fotóztál keresztelőket, névadókat, eljegyzéseket, esküvőket, lakodalmakat – megannyi mosolygó arc őrzi kezed nyomát a családi albumokban – és te minden örömünkben őszintén osztoztál.
És ahogy fejlődött a szakma, a technika, folyamatosan tudtál váltani, és haladni a korral. Képezted magad, nyitottál minden újra.
Híres voltál a kifogástalan megjelenésről. Mindig nyakkendőben, öltönyben, makulátlan fehér ingben jártál. Emlékszel, mikor az utolsó cikket írtam rólad, Marikától milyen fejmosást kaptunk? Hogy az ő férje mackófelsőben jelenik meg a fotókon!? Nem akart hinni a szemének. Észre sem vettük, hogy nem vettél zakót, úgy elbeszéltük az időt, én meg lefotóztalak, mert annyira megszoktam, hogy mindig elegáns vagy, hogy fel sem tűnt, ezúttal a fehér ingre egy cipzáras felsőt öltöttél.
Nem emlékszem, mikor kezdtünk el tegeződni, pedig korodnál fogva apám lehettél volna. Talán valamelyik kitüntetésed alkalmával. Téged nem tudtak nem elismerni, mert megkérdőjelezhetetlenül értetted a szakmádat. A város Inczédy György-életműdíjjal tüntetett ki, és nem olyan rég aranydiplomás mester oklevelet is kaptál.
Hiányozni fogsz.
Nyugodj békében, Patyi bácsi!
Cservenyák Kati
