Hirdetés
Ők lehetnek a Nyíregyházi Egyetem kuratóriumának tagjai
| 2021. 04. 27. | 20:13:00
A megyeszékhelyi campuson is modellváltás lesz.
Hirdetés
A Mandiner információi szerint a politika, a gazdaság, a kultúra és a tudomány világának képviselői kapnak helyet az egyetemi modellváltás után az új kuratóriumokban.
A Nyíregyházi Egyetemen a lap információi szerint a kuratóriumi elnök Mészáros József, a Barankovics István Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Magyar Államkincstár korábbi elnöke. Kuratóriumi tagok: Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, Schanda Tamás, az ITM miniszterhelyettese, Bárány László, a Master Good Kft. tulajdonosa és Kovács Barnabás, a Széchenyi Egyetem Budapesti Innovációs és Képzési Központjának vezetője.
[Beillesztett cikk: A Nyíregyházi Egyetem alapítványi kézbe kerüléséről is szavaztak]
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben
Kiírták a közbeszerzést.
Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért
A 300 ezer forintos minimálbér mellé minimum 360 ezer forintos garantált bérminimum szükséges – fogalmaztak.
Útépítésre készülnek két paposi utcában
A felületek állapota az idők során leromlott.
Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez
A kormányinfón részletezte a feltételeket Vitályos Eszter.
Bűn és bűnhődés
Ezt olvasta már?