Hirdetés

Rajta marad a nyomkövető Bróker Marcsin

| 2021. 02. 18. | 11:48:00
Vád: 12 milliárd forintnál is nagyobb károkozás 760 ügyfélnek.
Rajta marad a nyomkövető Bróker Marcsin
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Fenntartotta a Kun-Mediátor ügy vádlottjának, "Bróker Marcsinak" a bűnügyi felügyeletét az elsőfokú ítélet kihirdetéséig a Szegedi Ítélőtábla – tájékoztatta a bíróság február 8-án az MTI-t. Az ítélőtábla álláspontja szerint sem a kényszerintézkedés okaiban, sem a személyi körülményekben nem következett be változás, ezért továbbra is szükséges és indokolt a vádlott bűnügyi felügyelete az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ügydöntő határozatának kihirdetéséig. A táblabíróság végzése nem végleges, nyolc napon belül lehet fellebbezni ellene.

A vádirat szerint a karcagi asszony a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. képviselőjeként a cég 15 éves működése alatt

12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott több mint 760 ügyfelének.

Volt olyan sértett, aki több mint egymilliárd forinttal károsodott, sokan pedig több tízmillió forintot veszítettek a vádlottal kötött "üzleti befektetés" miatt. Az asszony – cége nevében – 1999 nyarától 2015 tavaszáig az átlagosnál jóval kedvezőbb haszonnal kínált kecsegtető befektetési lehetőséget főként a Karcagon és környékén élőknek. Tette mindezt úgy, hogy a Kun-Mediátornak nem volt engedélye ilyen tevékenységre. A befolyt pénzt saját és családja költségeire fordította, illetve – a jó üzletmenet látszatának fenntartásáért – az érintettek egy részének kifizetésére használta fel. "Bróker Marcsi" 2015 tavaszán eltűnt Magyarországról, végül mintegy másfél évvel később a közép-amerikai Belize-ben fogták el.

Az asszonyt 2016. december közepén letartóztatták. Három év múlva, mivel a letartóztatás időtartama elérte a törvényi maximumot, az ügyben első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék elrendelte a terhelt bűnügyi felügyeletét, a mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Két embert is megvert a nyíregyházi téren
Két embert is megvert a nyíregyházi téren
Kamerafelvétel alapján keresik az elkövetőt.
Illegális dohányfeldolgozó üzem a Nyírségben
Illegális dohányfeldolgozó üzem a Nyírségben
A nyaralót nem pihenésre használták.
Banki csalás: szabolcsi bűnözők kezén kattant a bilincs
Banki csalás: szabolcsi bűnözők kezén kattant a bilincs
A 41 ukrán gyanúsított után most a magyar szervezőket is elfogták. +Fotók, videó.
Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák
Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák
Egy felmérés szerint hazánk a világ 17. legbékésebb országa.
Hátrányos helyzetű nőket futtatott Szabolcsban
Hátrányos helyzetű nőket futtatott Szabolcsban
A légyottokat követően a nőktől a pénz nagy részét elvette.
Drogszállítmányt kapcsoltak le a nyíregyházi rendőrök
Drogszállítmányt kapcsoltak le a nyíregyházi rendőrök
A 31 éves férfi éppen a Budapesten vásárolt kábítószert szállította.
A saját anyját ölte meg Nyíregyházán
A saját anyját ölte meg Nyíregyházán
Folytatódik az ügy tárgyalása.
Debrecenben döntenek a csákánynyeles gyilkos sorsáról
Debrecenben döntenek a csákánynyeles gyilkos sorsáról
Féltékenységből ölt a szabolcsi férfi.
Meg akarta ölni a volt feleségét egy ajaki
Meg akarta ölni a volt feleségét egy ajaki
Barbár módon bántalmazta az asszonyt.
Rajtaütés a nyíregyházi lakótelepen
Rajtaütés a nyíregyházi lakótelepen
Őrizetbe vették a drogárusokat.
Bankrabló rendőr: 7 és fél év fegyház
Bankrabló rendőr: 7 és fél év fegyház
A férfi szerencsejáték-függő volt.
Hirdetés