Recept: sütőtök köretnek
![Recept: sütőtök köretnek](https://civishir.hu:10013/media/51c2bf01-ff2c-4ecb-bd34-a9bb8af438c7.jpg?size=850)
A "nagydobosi sütőtök" már az 1920-30-as években márkanév volt. Az 1880-as években - amikor még nem volt vasút sem errefelé - szekéren hordták a termelők Beregszász környékére, sőt, Galíciába. A 20. század első felében keresett áru volt a budapesti pacokon. A nagydobosi pecséttel ellátott tök mindig kurrens cikk volt, és az most is. Hamvas szürke héjáról, narancssárga húsáról könnyen felismerhető. Sütve mézédes, a legfinomabb téli csemege. Ám nemcsak sütve vagy krémlevesként érdemes fogyasztani, sok finomság készíthető belőle. Íme két recept, egyenesen Nagydobosról (abból a kiadványból, amit még úgy a 2000-es évek elején adtak ki a fesztiválra):
Köretnek, sültek mellé: sütőtök püré burgonyával
Hozzávalók:
80 dkg sütőtök
20 dkg burgonya
2 evőkanál olaj
2 evőkanál szójaliszt
2 dl tej
2 ek tejpor
1 cs. zöldpetrezselyem
Elkészítése:
A sütőtököt meghámozzuk, kimagozzuk, megmossuk, felkockázzuk, vízzel felöntjük, kevés sóval odatesszük főni. Mikor már puha, hozzátesszük a meghámozott, felkockázott krumplit, s amikor az is megfőtt, leöntjük a levét, pürésítjük. A felaprított petrezselyemlevelet az olajon kicsit megpirítjuk, beletesszük a többi hozzávalót, simára keverjük, hozzáadjuk a tökpüréhez, és takaréklángon még kicsit összefőzzük.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)