Hirdetés

Rendőrkézen az aranyosapáti díler

police.hu | 2025. 03. 06. | 11:50:28
Hétszáz gramm kannabiszt foglaltak le. +Videó
Rendőrkézen az aranyosapáti díler
Jelentős mennyiségű kábítószert foglaltak már le (Fotó: rendőrség)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett miatt nyomoz egy 32 éves miskolci és egy 33 éves aranyosapáti férfival szemben.

A dílerek március 5-ét megelőzően Miskolcon több esetben marihuánát értékesítettek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közös akcióban március 5-én a vármegyeszékhelyen fogták el a két férfit, majd előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A nyomozók kutatást végeztek a férfiak lakhelyén, ahol többek közt 700 gramm kannabiszt, mobiltelefont, mérleget és csomagolóanyagot, valamint vagyonvisszaszerzés céljából több százezer forintot és egy személygépkocsit foglaltak le.

A rendőrök az akcióval több mint 350 adag feketepiacra kerülését akadályozták meg, amelynek értéke közel kétmillió forint.

A nyomozók őrizetbe vették a 33 éves elkövetőt, és kezdeményezték a letartóztatását is.

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk akár tragikus kimenetelű is lehet.

Hirdetés
További híreink
Bezáratták a nyíregyházi díler éttermét
Bezáratták a nyíregyházi díler éttermét
Újabb fogyasztókat és terjesztőket kaptak el a rendőrök.
Késnek a vonatok a nyíregyházi vonalon
Késnek a vonatok a nyíregyházi vonalon
Feszültségkimaradás miatt állt a forgalom.
Nyíregyházán a rabokat is segítségül hívták
Nyíregyházán a rabokat is segítségül hívták
A tűzifa rakodásában segédkeztek.
Kihirdették Szabolcs vármegye legjobb gimnáziumát
Kihirdették Szabolcs vármegye legjobb gimnáziumát
A legjobb tízbe már nem fért be nyíregyházi intézmény.
Meg akarta ölni az ügyészt?
Meg akarta ölni az ügyészt?
A fogvatartottat első fokon felmentették Nyíregyházán.
Rossz hír jött Nyíregyháza levegőminőségéről
Rossz hír jött Nyíregyháza levegőminőségéről
A legfrissebb adatok nem biztatóak.
Balesettel indult a nap Nyíregyházán
Balesettel indult a nap Nyíregyházán
Két autó ütközött össze.
Havazás: 27 munkagép dolgozott Nyíregyházán
Havazás: 27 munkagép dolgozott Nyíregyházán
Több mint ötven fővel takarították az utakat.
Kifogásolt Nyíregyháza levegőminősége
Kifogásolt Nyíregyháza levegőminősége
Nyugodt időjárás várható, így a légszennyező anyagok tovább dúsulhatnak.
Online fórumokon segít a Nyíregyházi Egyetem
Online fórumokon segít a Nyíregyházi Egyetem
Nehéz a döntés, de segítenek.
Választás 2026: már lehet jelentkezni
Választás 2026: már lehet jelentkezni
Egy kis zsebpénzt is lehet keresni.
Szijjártó: Ukrajna helyett Kelet-Magyarországra költöttünk
Szijjártó: Ukrajna helyett Kelet-Magyarországra költöttünk
A tárcavezető a Nyíregyházi Ipari Park projektátadó ünnepségén beszélt.
Hideg: egy szabolcsi település a Top 10-ben
Hideg: egy szabolcsi település a Top 10-ben
Fogcsikorgó hideg, hó, jég, sarki fény - ilyen éjszakán vagyunk túl.
Húsz éve történt a hejcei tragédia
Húsz éve történt a hejcei tragédia
43 személy közül csak egy élte túl a szerencsétlenséget.
Kihirdették Szabolcs vármegye legjobb gimnáziumát
Kihirdették Szabolcs vármegye legjobb gimnáziumát
A legjobb tízbe már nem fért be nyíregyházi intézmény.
Segítség: már megérkezett Szabolcsba a tűzifa
Segítség: már megérkezett Szabolcsba a tűzifa
A program első részében a leginkább rászorulókat szolgálják ki.
Rossz hír jött Nyíregyháza levegőminőségéről
Rossz hír jött Nyíregyháza levegőminőségéről
A legfrissebb adatok nem biztatóak.
Ónos eső: figyelmeztetést adtak ki Szabolcs vármegyére
Ónos eső: figyelmeztetést adtak ki Szabolcs vármegyére
Teljes hajózási zárlat lépett érvénybe a Tiszán.
Választás 2026: már lehet jelentkezni
Választás 2026: már lehet jelentkezni
Egy kis zsebpénzt is lehet keresni.
Kamionnak csapódott egy autó az M3-ason
Kamionnak csapódott egy autó az M3-ason
Görbeháza közelében történt a baleset.
Hókotrókat előztek az autópályán
Hókotrókat előztek az autópályán
A KRESZ ezt kifejezetten tiltja.
Újabb havazást jeleznek előre Szabolcsban
Újabb havazást jeleznek előre Szabolcsban
Nyugaton ónos eső, keleten hó - ezt jósolják.
MÁV: Szabolcsban több sofőrt is megtámadtak
MÁV: Szabolcsban több sofőrt is megtámadtak
Újabb testkamerákat vásárol a társaság.
Közösen a befogadó munkahelyekért
Közösen a befogadó munkahelyekért
Szemléletformálás és segítségnyújtás a munka világában.
Benzinnel locsolta le a fiát, majd eldobta az égő gyufát
Benzinnel locsolta le a fiát, majd eldobta az égő gyufát
A ház kiégett, a szabolcsi apát letartóztatták.
Hideg: egy szabolcsi település a Top 10-ben
Hideg: egy szabolcsi település a Top 10-ben
Fogcsikorgó hideg, hó, jég, sarki fény - ilyen éjszakán vagyunk túl.
Tiszavasváriban terjed a szifilisz
Tiszavasváriban terjed a szifilisz
Szexuális úton terjedő fertőzésre hívja fel a figyelmet egy háziorvos.
Késnek a vonatok a nyíregyházi vonalon
Késnek a vonatok a nyíregyházi vonalon
Feszültségkimaradás miatt állt a forgalom.
Teherautó rakománya égett Vásárosnaménynál
Teherautó rakománya égett Vásárosnaménynál
Szabadnapos tűzoltó porral oltóval kezdte oltani a tüzet.
Kihirdették Szabolcs vármegye legjobb gimnáziumát
Kihirdették Szabolcs vármegye legjobb gimnáziumát
A legjobb tízbe már nem fért be nyíregyházi intézmény.
Gyász a szabolcsi tűzoltóknál
Gyász a szabolcsi tűzoltóknál
Elhunyt Csécsi Antal László.
Segítség: már megérkezett Szabolcsba a tűzifa
Segítség: már megérkezett Szabolcsba a tűzifa
A program első részében a leginkább rászorulókat szolgálják ki.
Bezáratták a nyíregyházi díler éttermét
Bezáratták a nyíregyházi díler éttermét
Újabb fogyasztókat és terjesztőket kaptak el a rendőrök.
Benzinnel locsolta le a fiát, majd eldobta az égő gyufát
Benzinnel locsolta le a fiát, majd eldobta az égő gyufát
A ház kiégett, a szabolcsi apát letartóztatták.
Meg akarta ölni az ügyészt?
Meg akarta ölni az ügyészt?
A fogvatartottat első fokon felmentették Nyíregyházán.
Macsétával támadt gyerekei anyjára Szabolcsban
Macsétával támadt gyerekei anyjára Szabolcsban
A férfi mindent beismert az előkészítő tárgyaláson.
Szabolcsi drogdílerek kerültek rács mögé
Szabolcsi drogdílerek kerültek rács mögé
A fehérgyarmati nyomozók csaptak le.
Anyagyilkos nő a vádlottak padján
Anyagyilkos nő a vádlottak padján
Tanúkat hallgatnak meg Nyíregyházán.
Hatalmas drogfogás Nyíregyházán – kokaint is találtak
Hatalmas drogfogás Nyíregyházán – kokaint is találtak
A kábítószer feketepiaci értéke 12 millió forint. +Videó P. A. elfogásáról.
Felszámolták a kékcsei droghálózatot
Felszámolták a kékcsei droghálózatot
Kisvárda körzetében árusították a kábítószert.
Nyomoznak Dudás Miklós halála ügyében
Nyomoznak Dudás Miklós halála ügyében
A világbajnok gyanús körülmények között hunyt el.
Hatvanmilliós csalást lepleztek le Nyíregyházán
Hatvanmilliós csalást lepleztek le Nyíregyházán
Tudták, hogy a bérelt állványokat soha nem viszik majd vissza.