Hirdetés
Sarki fény Szabolcs-Szatmár-Bereg felett
Időkép | 2024. 05. 11. | 08:27:50
A kétezres évek közepe óta nem volt ekkora geomágneses vihar.
Hirdetés
Csaknem 20 éve volt utoljára olyan erősségű geomágneses vihar, mint amelynek az égi jelenségeit május 10-én éjjel láthattuk. Az Időkép szerint eleinte nagyon sok helyen fátyolok zavarták az észlelést, de később csökkent a felhőzet és egyre többfelé lehetett megpillantani az eleinte piros-rózsaszín, majd zöldes árnyalatokban játszó sarki fényt (aurora borealis). Mivel a Nap okozta gerjesztés ciklusa 11 év, az észlelési valószínűség a következő 2-3 évben lesz a maximális, aztán várhatóan újra csökkenni fog. Vagyis jó eséllyel a közeljövőben láthatjuk még hazánk felett a jelenséget.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben
Kiírták a közbeszerzést.
Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért
A 300 ezer forintos minimálbér mellé minimum 360 ezer forintos garantált bérminimum szükséges – fogalmaztak.
Útépítésre készülnek két paposi utcában
A felületek állapota az idők során leromlott.
Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez
A kormányinfón részletezte a feltételeket Vitályos Eszter.
Bűn és bűnhődés
Ezt olvasta már?