Sikereiről kérdeztük a tehetséges úszólányt
![Sikereiről kérdeztük a tehetséges úszólányt](https://civishir.hu:10013/media/31472952-25fa-456a-988f-2b3c48be9f7b.jpg?size=850)
Mint arról beszámoltunk, Hatházi Dóra, a tehetséges nyíregyházi úszólány két érmet is szerzett a győri Európai Ijfúsági Olimpiai Fesztiválon. Ez alkalomból kérdeztük a versenyről, a csapattársairól, a jövőbeli terveiről.
Gáspár Dániel: Rögtön az első olimpiai fesztiválodon két érmet is szereztél. Szép teljesítmény.
Hatházi Dóra: Köszönöm. Bár ezt megelőzően részt vettem egy versenyen, ahol négy ország képviseltette magát, a mostanihoz nem hasonlítható.
Gáspár Dániel: Hogy érezted magad a felkészülési időszakban és a megmérettetések alatt?
Hatházi Dóra: Kicsit izgultam. Úgy gondolom a sérülésem döntően befolyásolta az úszás menetét, de ennyit sikerült kihoznom magamból. A korábbi versenyekhez képest többen voltak, valamint nehezebb is volt.
Gáspár Dániel: A teljesítményed az eredmények is tükrözik, de persze átélni és kívülről látni teljesen más. Volt esetleg valamilyen plusz dolog, amit kaptál akár a csapattól, akár a szurkolóktól?
Hatházi Dóra: A csapattársaim rendkívül motiváltak, mindig bíztattak, hogy fel a fejjel, így tovább, nagyon hálás vagyok nekik.
Gáspár Dániel: Mik a jövőbeli terveid?
Hatházi Dóra: Még ebben az évben lesz a rövidpályás országos bajnokság, melyen tavaly részt vettem, de idén keményebben dolgozom, hogy jobb eredményt sikerüljön elérnem.
Dóri nyolc hét kihagyás után kezdett újra versenyezni, ugyanis az iskolában tornaórán, szekrényugrs közben eltörött a lába. A fémet, amelyet a baleset után beépítettek a lábába, éppen ma, csütörtökön távolítják el műtéti úton. Mielőbbi felépülést kívánunk neki.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)