Szabolcsban is kezdődik a rókavakcinázás
![Szabolcsban is kezdődik a rókavakcinázás](https://civishir.hu:10013/media/abf1e265-60a0-4f16-9dec-eb27bf739d45.jpg?size=850)
Április 1-jén kezdődik a rókák veszettség elleni immunizálása, ezért az ország déli és keleti vármegyéiben ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal március 23-án holnapján.
Az immunizáláshoz a vakcinatartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki az adott területekre. Ez a művelet a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti.
Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, valamint az egyes területekre vonatkozó konkrét időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzat fogja tájékoztatni a lakosságot, a külterületeken pedig plakátok figyelmeztetik majd a kirándulókat. A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe, valamint az érintett települések megyei bontású listája a Nébih oldalán is elérhető. Hozzátették, az immunizálási program eredményességét a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih. Az előző évek eredményei alapján a vakcinázott területeken a rókák több, mint háromnegyede felvette a vakcinát tartalmazó csalétket.
A veszettség fő terjesztője a vörös róka, amelynek magyarországi állománya mintegy 59 ezer egyedre becsülhető.
A veszettség a vadon élő és a házi emlősállatokra, valamint az emberre egyaránt veszélyt jelent, ezért a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskáknak pedig ajánlott – hangsúlyozta közleményében a hivatal. Arra is kitértek, hogy a betegség Ukrajnában és Romániában még rendszeresen előfordul, valamint az utóbbi időszakban Szlovákia keleti régiójában is több helyen megjelent. Ugyanakkor jelezték 2022 szeptembere óta Magyarországon is öt igazolt eset is volt: négy róka és egy kóbor kutya. Mindegyik Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében fordult elő, az ukrán határtól számított nagyjából 10 kilométeres körzetben. A betegség behurcolása feltehetően a vadállomány Ukrajna felőli mozgásával következett be. Jelenleg az Ukrajnához közeli területeken a szokásosnál nagyobb a járványveszély, mivel a háború miatt az ottani állategészségügyi hatóságok nem tudták végrehajtani a rókák vakcinázási programját.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)